2010. december 31., péntek

Hajnalunk alva és éberen :)





Kis karácsonyunk





Nincs erőm szöveges bejegyzést írni, azt hiszem, ez eddig is feltűnt már a szemfüles követőknek. :D
(Meg láthatjátok a jelen állapotom az egyetlen képen, amin e bejegyzésben szerepelek... khm, nem véletlenül nincs rólam több.)
Szóval jöjjenek ismét a képek. :)

December eleji képek 2. adagja





Anyukám képei (dec.elejéről)





2010. december 25., szombat

Nagymama és kisebbik unokája

2010. december 21., kedd

Délutáni alvás...


... a 4-es villamoson. :D Nehéz napunk volt, a városban rohangáltunk egyik irodából a másikba. Gyerkők: egyik szinte egész nap rajtam aludt rövid megszakításokkal, a másik meg a villamoson bágyadt el, s kéretőzött az ölembe. (Nem is sejtettem addig, hogy így elfér rajtam mindkét csemetém. :D )
A képen ugyan csak Nándor látszik igazából, de én mondom, Hajnal is ott van! :)))

2010. december 4., szombat

Csodás vidámsága :)


Ez a kép hogy-hogy nem volt eddig? :O Pedig szerintem elképesztően bájos. :)

2010. december 3., péntek

Itt még egy testben - szülés előtt 4 nappal :)

Az első közös hóember

2010. december 1., szerda

Így (nem) alszik Nándor

Nándor alvása mindig is problémás volt. Kistesó érkezése ezen természetesen cseppet sem javított. Az alábbi fotó ékes példája annak, mennyire nem tudjuk kezelni még mindig ezt a kérdést. A történet hozzá annyi, hogy késő délelőtt próbáltam Nándort kikönyörögni a lakásból egy kis játszóterezésre. Mikor nagy végre sikerült mindent ráadni, s már csak a sapka volt hátra, akkor még utoljára jól kivágta a hisztit, hogy a legjobb meleg sapkáját nem hajlandó felvenni. (Tavaly még szerette, idén már "szúr".) Végül odáig fajult a helyzet, hogy bömbölve leült az ajtó elé, majd mikor végre megunta, és elcsendesedett, akkor kb. fél perc alatt mély álomba zuhant. Ahogy a mellékelt ábra mutatja...

Szóval mint kiderült, valójában a hiszti azért volt, mert álmos volt, de szokás szerint magától eszébe nem jutna aludni ilyenkor. Én meg délelőtt nem gondoltam volna, hogy éppen ez a gond. Persze utólag nem csodálkozom, mivel mindig is össze-vissza alszik, aznapra valószínűleg pont összegyűlt a fáradtság annyira, hogy váratlanul kidőljön.

Reméljük, Hajnal Virág kicsit jobb alvó lesz. Az eddigi jelek inkább biztatóak.

2010. november 30., kedd

Képek itthonról












Kórházon kívül

A "menu"-re vagy a teljes képernyős módra (jobb felső sarok) kattintva letölthető, nagyítható.

2010. november 22., hétfő

Hajnal Virág születésének története

Leánykánk kibújásának története nem a születésének napján kezdődött. Már vagy egy héttel a nevezetes dátum előtt jelezte nap mint nap, hogy erőteljesen készülődik. Sok-sok jósló fájásom volt napközben és éjszakánként is, aminek köszönhetően minden nap azt gondoltam, hogy szülünk. S mivel éjjelente óránként ébredtem ilyen-olyan testi nyűgökre és ingerekre, a kipihentségi szintem sem volt az igazi a szüléshez közelítve.

A sok jelezgetés miatt rendszeres telefonkapcsolatot tartottam V. doktorral és a dúlánkkal, M-mel, akik azt javasolták, igyekezzek minél többet pihenni, aludni. Na, igen, jó lett volna.

November 17-én szerdán reggel CTG-n voltam a kórházban. A szülésznő megvizsgált, és 2 cm-nyi méhszáj nyitottságot észlelt. Azt mondta, bármikor elindulhat a lányka. De mivel szombaton már ugyanez volt a helyzet, én úgy mentem haza, hogy ebből ma úgysem lesz semmi, biztos napokig húzzuk még egyben.

Aztán délután 3 körül, mikor Nándort altattam, tört rám az első gyanús fájás. Igen, ez olyan más volt, mert volt eleje, csúcsa, lecsengése, emlékeztetett a szülési fájdalomra. Szerettem volna aludni egyet a fiammal, de mivel a fájás 20 perc múlva újra jött (jó erősen), már nem tudtam. És innentől így vajúdtam jó sokáig… Kb. 20 percenként jó erős fájások, köztük pihenés. 4 körül haza hívtam Tibort, mert már nyugtalanított, hogy nincs a környékünkön. Miután ő hazaért, Nándor megébredt. Örültem, hogy már csak magammal és Hajnallal kell foglalkozzak. Párom a kérésemre betette Sting tavaly karácsonyi albumát, én pedig mécseseket gyújtottam, és muskotályzsálya illóolajat párologtattam. Kis idő múlva a fiúk magamra hagytak, játszótérre mentek. Így egyedül vajúdgattam tovább a csodás, háborítatlan nyugalomban. Mivel továbbra is csak 20 percenként jöttek a kontrakciók, erősen gondolkodtam, hogy Nándorral mi legyen, itthon aludjon-e, vagy sem… Végül a V. doktorral való ismételt telefonbeszélgetés után arra jutottunk, hogy csak elindul ma a lányunk, adjuk meg magunknak az esélyt a nyugalomra. Így aztán este 9 után Tibor átvitte a fiunkat a felvigyázó családhoz. Míg egyedül voltam, kicsit mintha ritkultak volna a fájások, így nyeltem a homeós bogyókat, és ittam a málnalevél teát. Egy keveset ettem is, ekkor még ment. Aztán hazaért Tibor, és együtt folytattuk a dolgot. Ő írogatta egy papírra, hogy mikor fájok, én nem akartam ezzel frusztrálni magam.

Úgy éjfél körül forró fürdőt vettem muskotályzsályával, ami nagyon jól esett, a fájdalmat csillapította, és befelé fordított, de cserébe eléggé elpilledtem tőle. Így fél óra elteltével kijöttem, és a hintafotelben vajúdtam tovább betakarva. Szinte végig így maradtam, ülve és betakarózva, mert amúgy folyton rázott a hideg… Pedig a fájdalom sokkal elviselhetőbb volt állva, járva, ringatózva.

Úgy 1 után kb. 10 percekre sűrűsödtek a kontrakciók, de még mindig teljesen elviselhetők voltak. Mikor jöttek, lélegeztem, vagy mély torokhangokat adtam ki magamból. 2 után hívtuk fel a dúlánkat, hogy lassan jöhetne, mert ekkor már olyan 7-8 percenként jöttek a fájások. 3 körül érkezett meg. Szívhangot hallgatott, ami rendben volt, majd együtt ültünk le a kanapéra a sötét nappaliban. Én ekkor már úgy 5 percenként fájogattam, és közben nagyon erős hányingerem is volt, de mivel amúgy kedélyesen beszélgettem, mikor épp jól voltam, nem gyanítottuk, mi következik.

A fájások jellege amúgy érdekesen változott időközben. A 20 perceseknél kifejezettem a méhszájam fájt, 10 perceseknél inkább a combtövem, ezeknél az 5 perceseknél pedig megint az alhas, méhszáj. Az utolsó 5 perces kontrakció kevéssel 4 óra előtt jött. Ekkor kezdtünk volna készülődni a kórházba, hogy nehogy elkéssünk. Ehhez képest, mikor felálltam a kanapéról, az épp elmúló fájás átment rögtön a következőbe, ami az eddigiektől eltérően brutálisan fájt már, és hosszú percekig tartott. Olyan érzés volt, mintha a méhszájamat késsel hasítanák. Ezt követően rögtön éreztem az első tolási ingert. A többiek is látták rajtam, hogy gyanúsan „úgy maradtam”, és hallották, hogy megváltozott a hangom, így elkezdődött a kapkodás. A második tolófájás a szobában, a pelenkázó mellett ért, ahol el is folyt egy adag magzatvíz. Minden felgyorsult. Tibor hívta a mentőket, hogy szülő nőhöz kéne jönni. Erős fájások vannak-e? Ő válaszolja, hogy „igen”. Én kiabálom, hogy tolófájások. Dúlánk feszült, pontosan ettől a helyzettől tartott. Én ekkor meg voltam róla győződve, hogy a tolók közepette egy tapodtat nem tudok már innen moccanni. De Tibor kitartóan mondogatta, hogy siessünk, siessünk, és húzogatta fel rám a nadrágot. Ahogy voltam, mezítláb cipőt húztam, az egy szál trikómra kötött kardigánt, és ki a lakásból. M. letámogatott a ház elé, a kapuban jött a következő toló. M. mondja, hogy ne toljak. Én próbálok fájás közben előre totyorogni, mert amíg mozgok, könnyebb nem nyomni.

Kint a járdán is ide-oda mentem, miközben jöttek a fájások. A mentő nem érkezett túl gyorsan, noha velünk szemben van az állomás. Némi támogatással beszálltam, leültem, Tibor mellém. A mentős férfi kérte, hogy jelezzek, mikor jön a fájás. Nem volt rá szükség, az első után előre szólt, hogy tényleg sietni kéne.

6 perc alatt az Istvánba értünk, ez 3 fájásnyi idő volt. Tibor folyton mondogatta, hogy lélegezzem el, ne nyomjak. Könnyű azt mondani! Odaértünk a kórház kapujához. Ő lelkesen mondta, ott vagyunk, mindjárt engedhetem.

Odafönt az ügyeletes szülésznő fogadott minket, mondta, hogy irány a vizsgáló. Egy tolófájás jött, ő pedig gyorsan véleményt változtatott, menjünk a szülőszobára. Párom kérdi, szabad-e az alternatív, mondták, hogy nem, tumultus van. Nem baj, lényeg, hogy legyünk már bent!

A szobában „gyorsan” lekaptam magamról a ruhákat. Befutott a dúlánk is, aki kevésbé tudott tempózni, és parkolnia is kellet. A szülésznő megvizsgált (egyetlen alkalom a szülés alatt), koponyát tapintott. Vizsgálat közben távozott egy adag magzatvíz, s már Tibor is látta a fejecskét. Ügyeletes doki be, nyomhatunk. Igen ám, de fekszem. Nem esik jól. Kb. 3 tolófájás után sincs még kint a lányunk. Az orvosi csapat kezd türelmetlenné válni. Tibor és M. felvetik, hogy metszés helyett váltsunk inkább pozíciót. A doktor megengedő, „jó, egy fájás erejéig”. Tibor és M. térdre segít a szülőágyon, miközben egy másik, kevésbé kedves szülésznőtől ezeket hallom: „Le fog szakadni az ágy!”, „Ráül a babára!”. Na persze, nyilván ráülök! Mérges vagyok rá, miért kell ilyesmiket mondani most? Miután feltérdeltem, M. azt mondja, kapaszkodjak a vállába, Tibor pedig a másik oldalról támogat. A következő fájással pedig kicsusszan a lányunk feje, majd az egész teste!!! 4 óra 28 perc volt ekkor.

A gátam végig nagyon égetett, csípett, védelemre nem volt idő, de mikor ő végre kibújt, az hihetetlen érzés volt! Centiről centire éreztem a csusszanást, nagyon intenzíven. Teljesen más így szülni, mint fekve! A lábaim közt láttam meg először, nagyon picinek tűnt. Magzatmázas is volt, ellentétben a bátyjával. Rögtön mellre akartam tenni, a szülésznő aggódott, hogy óvatosan, rövid a zsinór. Lefeküdtem, Hajnal pedig rajtam pihegett, és néha sírdogált. Alig hittem el, hogy megcsináltuk. A zsinórt kb. 5 perc után vágta el Tibor. A lepényt sajnos kicsit siettették, nem hagyták magától megszületni. Ez fájt. A tisztogatás is, de a doktor szigorúan azt mondta, hogy kell. (Pedig a lepény ép volt.) Nem baj, nekem már csak a lányunk létezett. Felszíni repedésem lett, 7 öltéssel varrta össze az orvos. Az egyik szülésznő a hatásosabb méhösszehúzódás érdekében vénás oxitocint próbált beadni, de mivel félre szúrta, és utána már Hajnal lelkesen szopizott, ezt a beavatkozást végül megúsztam.

Ezután magunkra hagytak minket vagy 3 órára. Hajnalt a kérésünkre nem fürdették le, csak lemérték apja jelenlétében. Hallottam a folyosóról a hangját, szegény igencsak kieresztette. De amúgy szerencsére végig velünk volt, egészen addig, míg engem leküldtek a nőgyógyászatra, lányunkat pedig az újszülött részlegre vizsgálni. Mivel tumultus volt, én csak pár órával később követhettem őt az újszülöttes anyák közé, de addigra ő már rég velem volt megint, mert Tibor kiharcolta, hogy gyorsan visszaadják. A megőrzés egész idejét Hajnal a mellemen töltötte, órákig szorgosan dolgozott, majd elaludt.

Szülés után nagyon-nagyon fáradt voltam, folyton szédültem, kétszer el is ájultam. Valószínűleg az előző napok kipihenetlensége lehetett a bűnös ebben. De nagyon boldog vagyok, hogy ennek ellenére ilyen fantasztikusan sikerült lányunk világrajövetele! Ismét nagy köszönet illeti – a dúlánk mellett - Tibort, aki ezúttal is nagyon sokat segített az egész szülés alatt.

2010. november 20., szombat

Hajnal Virág megérkezett közénk






November 18-án, csütörtök hajnalban 4.28-kor megszületett lányunk, Hajnal Virág. Születésének történetét majd leírom bővebben, mihelyt lesz energiám rá. Most csak annyit, hogy bár hosszasan, lassanként készülődött, végül fél nap szép, háborítatlan vajúdást követően úgy robbant be az életünkbe, hogy majdnem itthon pottyant ki. :) Hihetetlen erőteljes élmény volt!!


Azóta én átestem némi gyengélkedésen, volt pár ájulásom, de mára már jól vagyok (ma este jöhettünk végre haza a kórházból). Leányzó pedig világrajövetele óta szünet nélkül csüng a cicin, és amikor néha éberen figyelget maga körül, tündéri mosolyokat szór szerte szét. :)
Nándor pedig úgy tűnik, kedveli a kishúgát. Első naptól kezdve simogatja, puszilgatja, ajándékokat hord neki. Imádni való!

(Zárójel: Hajnal hordozott baba. :))) Apja először fél napos korában kötötte magára kendőben, aminek hosszas, nyugis alvás volt az eredménye. )

2010. november 16., kedd

Várakozó állásban

Nos, várunk. Várjuk a lányunkat.
Aki már vagy 5-6 napja folyamatosan jelezget, hogy lassan indulna... minden nap nagyon sok jóslófájásom van, éjszakánként még több, furcsán-másképp érzem magam már egy ideje, és a vizsgálat szerint is készül erősen a testem a nagy eseményre.
De hogy végül mikor jön a kicsi lány? Ki tudja... én mindenesetre már nagyon szeretném őt inkább a karomban, mint a hasamban tudni. :D
Holnap kettős fronthatás, ki tudja, hátha... utána a választott szülésznőnk elutazik 3 napra, na emiatt is próbálom győzködni drágát, hogy holnap estig tessék szépen kibújni.
Türelmetlen lennék?? Ááááá. dehogy. :D
Csak már teljesen elviselhetetlen vagyok. Nándorral és szegény párommal is folyton pattogok, saját magamat is idegesítem... szeretnék már szülni, tényleg. :)

2010. november 10., szerda

Videó - interjú Feldmár Andrással

Elgondolkodtató szerintem.
Itt nézhetitek meg: http://vimeo.com/16628544

Hangok a várakozásban

Így érzek most, ez a vers annyira kifejezi, mi dúl bennem a szüléshez közelítve!

Szabó T. Anna: Hangok a várakozásban

(Az asszony beszél)

Mellem hasamra, hasam combomra omlik,
gerincem roppan, derekam fáj, mellbimbóm körül barna udvar.
Eres a lábam, püffed az arcom, beleim között ki dörömböl?
Nehéz vagyok már, szülni vágyom.

Köldököm ferdén előreugrik, bőröm felreped, mint a szilva,
derekam, combom csupa párna, készül a puha ringatásra,
valaki rugdos, mocorog bennem, érzem a könyökét, érzem a térdét –
nehéz vagyok már, szülni vágyom.

Lehet, hogy ezt, így, már soha többé, lehet, hogy ő lesz az utolsó,
tudom, hogy rögtön, mihelyst künn lesz, méhembe megint visszahúznám,
ne legyek egyedül, legyek a fészke, legyen a közepem, érezzem újra:
nehéz vagyok már, szülni vágyom.

Hordom a terhem, almafa ősszel, itt van az óra, fürdöm a fényben,
ég fele nyúlok, föld fele hajlok, tudom a titkot, áldás, áldás,
beteljesítem, amiért lettem, ez a teljesség, ez a perc – mégis:
nehéz vagyok már, szülni vágyom.

(És újra szól)

Éjszaka van, és mind elhagytak engem.
Férjem, fiam nyugodtan alszanak.
De mozdul, fordul a harmadik bennem,
egy tapintásról ismerős alak:
a lába, karja, térde kifeszíti
a bőrömet, mint keret a dobot,
saját ütemét belém kényszeríti,
ahogy mozog és kapkodón dobog,
képére formál, magává gyúr engem,
hogy ezentúl már egy legyek vele,
hogy bennem-létét soha ne feledjem,
hogy mardosson majd mohó melege.

Jaj, két fiaim: karom, ölelésem,
siető lábam, otthonos ölem –
nélkülük egész nem vagyok egészen,
de ők egészek lesznek nélkülem.

(És fellázad)

Miért nem lettem éles, tiszta szellem?
A fájdalomnak testet mért adok?
Miért fordultam békességem ellen?
Hogy megtudjam, hogy halandó vagyok?
Azt hittem: épp így leszek halhatatlan.
Vagy – tudom én? Az érv nem izgatott,
csak foganni és teremni akartam,
csak fogadni a teremtő magot.

(Ezt mondja Pythia )

De aki a magot magába fogadta,
megnyílik az idő mélye alatta,
világok méhe vajúdik tőle –

ki tudja, kit ránt elő belőle,
szűk üregekből tág levegőre,
messzi időkből kit tol a létre,
újra ölésre, új ölelésre.

(Mária hangja messziről)

Fogadjátok és szüljétek mindet!
Megváltanak majd, szeretnek minket.
Jó hírt fogadtam, fiat fogantam,
más akaratnak, halálnak adtam.

Engem akart, hát hadd legyek eszköz!
Hadd legyek áldott asszonyaid közt.
Testembe szálla – illesse hála –
isteni léte, földi halála.

(Magdolna hangja közelről)

Mért vagyok asszony? Tűrök és várok:
halál kezében húsom a zálog –
adom-e majd, ha cserébe kéri?
Megváltást vártok ? Szeretek élni.

Adjam a vérem? Nyújtsam a testem?
Magamat végleg kényére vessem?
Nézzem, ha rezzen, lessem, ha szusszan,
várjam, ha elmegy, vágyjam, ha itt van,
s mint a szuka, ha kicsinyét ója,
legyek kuckója, vigasztalója…?

Gyenge vagyok – mit tehetek érte?
Lenyaljam tán, ha csordul a vére?
Enyhítsem lázát hűs tenyeremmel?
Fájdalom ellen senki az ember.

(És az asszony válaszol)

Ó, puha háta, combja, térde!
Ó, ölelése édessége!
Függeszkedése! Ragaszkodása!
Csepp tenyerének símogatása!
Gyöngék hatalmas gyöngédsége!
Születni, szülni érdemes érte.

Éjente ágyához lopózom,
leheletével takarózom –
fekete pillás, lehunyt szemeknek
suttogom egyre: nagyon szeretlek…


http://szabotanna.com/versek/szabo-t-anna-hangok-a-varakozasban/

2010. november 5., péntek

Hartai hétvégénk

A múlt, hosszú hétvégén hartai énekes tanítványom, Évi -és szűkebb családja- látott vendégül minket. Már nagyon régen találkoztunk utoljára, nagyon-nagyon vártam ezt a másfél napot.
És milyen jól sikerült! :) Éviék igazán kedvesek voltak, ez úton is köszönet mindenért nekik! A vendéglátást igencsak élveztük, nagyon finomakat ettünk, jó helyekre mentünk és nem utolsó sorban soooookat beszélgettünk. :)))
Évivel és Árpival való hosszas traccspartijaim alatt vagy Tibor játszott Nándorral, vagy Evelin, Évi nagylánya. (Nándor rajong a nála idősebb nagylányokért, és Evi különösen jó játszótársnak bizonyult! ) Néha Árpi is foglalkoztatta, kivitte a kertbe, mutatott neki kisnyuszikat, halacskákat a kerti tóban.
Vasárnap pedig kimentünk együtt a Dunához. Na, ez volt ám az igazi nyerő program a fiunknak!! A parton heverő kisebb-nagyobb köveket elkezdte beledobálni a folyóba, nagyon vicces volt, ahogy nagy gonddal hajigálta be egyiket a másik után, méterről-méterre. :D Vagy fél óráig ezzel foglalatoskodott!! Utána volt munkahelyemen, a zeneiskolában még dobolt egy sort (erről hozok mobilos videót), majd az autóban fél perc alatt ájult be felébreszthetetlenül. :D
(Ja, nem kicsit néztünk, mikor gyermekünk a zenesuliban sikeresen belefújt a trombitába és a tubába!!!)
Haza már nem akart jönni persze, így nem volt könnyű hétfőn az elindulás. :D
Évi és Árpi, mindent köszönünk, reméljük, hamarosan újra találkozunk!

Hétfői program


Felhívás

Fáklyás felvonulás a Magyar Tudományos Akadémiától Semmelweis Ignác szülőházáig

2010. november 8-án születik döntés dr. Geréb Ágnes előzetes fogvatartásának 60 nappal való meghosszabbításáról, amire az ügyészség mondvacsinált indokokkal javaslatot tett.

Nem engedhetjük meg, hogy ha pecsét kerül a javaslatra és továbbra is törvénytelenül fogságban tartják dr. Geréb Ágnest, a mi bábánkat - aki már eddig is rengeteg áldozatot hozott értünk és a háborítatlan szülés ügyéért -, hogy csöndben tűrjük a törvénytelenséget!

Nem engedhetjük meg, hogy a magukat szakértőnek tituláló szülész orvosok a nyilvánosság előtt a tudományos tényeket meghamisítva tovább szítsák az indulatokat dr. Geréb Ágnes és bábatársai ellen!

Nem engedhetjük meg, hogy dr. Geréb Ágnes, aki nemzetközileg elismert szakember, és akinek köszönhetjük, hogy végre rendezett körülmények között lehet majd kórházban és kórházon kívül is választani a bábai modellt, mindeközben lelkileg és testileg kiszolgáltatva börtönben sínylődjön!

Nem engedhetjük meg, hogy Semmelweis Ignác után másodszor is megismétlődjön hazánkban, hogy a magzatok és édesanyák biztonságáért küzdő szakembert meghurcoljanak, az emberi életek megmentésére alkalmas módszer elterjedését megakadályozzák önös érdekek miatt!

Ezért kérünk mindenkit, hogy tartson velünk dr. Geréb Ágnes és a háborítatlan szülés ügyének védelmében tartandó fáklyás felvonuláson és nagygyűlésen.

Gyülekező ideje: 2010. november 8. 17.00

Gyülekező helyszíne: Magyar Tudományos Akadémia, Budapest V. Roosevelt tér 9.

Indulás: 17.30

Útvonal: Roosevelt tér (MTA) - Széchenyi Lánchíd - Clark Ádám tér - Lánchíd utca - Ybl Miklós tér - Apród utca 1-3. (Semmelweis Orvostudományi Múzeum)

Érkezés: kb. 18.20 (a rendezvény 20 óráig tart)

Mi és az otthonszülés...

Ábel blogjának, s a minivilág cikkjeinek szerzője, Mariann tett föl kérdéseket nekünk otthon szülésről.
Ennek végeredményét linkelem. :)
http://minivilag.hu/cikk.php?id=60

2010. október 25., hétfő

Hetvenkét óra

Gyönyörű olvasnivaló, szívből ajánlom.
http://eremizoltan.blogspot.com/2010/10/hetvenket-ora.html

2010. október 19., kedd

Orvoslátogatás után

Tegnap este nőgyógyásznál jártunk Nándorral és Picilánnyal. Fiunk elég nehezen viselte a várakozásokkal rendesen terhelt túrát, sokat randalírozott a rendelőben, de túléltük.
Babatesóról pedig... jól van a bőrében, rendben fejlődik. Az ultrahang szerint pár nappal nagyobb a koránál, nagyjából 2550 grammos súlya lehet, és jól éreztem, már befordult a helyes irányba. :)
Ami nagyon tetszett az uh-os vizsgálatban, az a kicsi arcocskája volt. Olyan aranyos, kerekded formái vannak már, egyáltalán nem az a vékony, "ufós" jellegű, mint eddig.
Amúgy már vannak jelei annak, hogy lassan csak-csak kifelé készülődik, méhszájam elkezdett érni, meg a lepény is. Hiába, tegnap töltöttük a 35.hetet együtt. :)
Elvileg többször már nem megyünk a dokinőhöz, megvan minden szükséges vizsgálat eredménye, az igazolás a hepa b negativitásról, a papír az anyasági támogatáshoz.
Lányunk világra jövetelének helyszíne egyre bizonytalanabb, sajnos a jelen viszonyok között nem tudunk semmi biztatót gondolni ezzel kapcsolatban. Én személy szerint dühös vagyok... nagyon.
De hogy ne a rosszkedvű ámen maradjon így a végére, azért azt is megemlítem, hogy már rajtam van a fészekrakó ösztön rendesen. :) Leánykánk leendő ruhácskáit és pelusait nagy kedvvel mosom, rendezgetem, és nagyon-nagyon várom már, hogy találkozhassak vele idekint is. (Ha rajtam múlna, ez olyan 4 hét múlva válna aktuálissá, de ő majd eldönti.)

2010. október 16., szombat

Mai fejlemények - mese az egyszer volt cikkről

Ennyit röviden a pártatlanságról; a cikk, amit egy fórumos ismerős blogjáról linkelek, megjelent, meg nem is...

Anya kis védelmezője :)


Minap Nándorral az ebédünket fogyasztottuk, mikor egyszer csak feljajdultam. Tudniillik pici lányunk elég erősen bír már idebent mocorogni. :)
Nándor: "Miért jajj?"
én: "Mert babatesó nagyon erősen rugdosott anya pocakjában."
Nándor erre közelebb hajolt a pocakhoz, és jó hangosan a következőt mondta: "Babatesó, ne rugdoss ilyen erősen!!"

Meg kell zabálni, nem? :)))

2010. október 14., csütörtök

Miért itthon?

Régóta érik már bennem a gondolat, hogy írni kéne arról, miért is szeretnék ez alkalommal intézményen kívül szülni. Mert igen, erre készülünk lánykánk pocakbéli életének első napjától (és nem tudom elég jól kifejezni, mennyire bánt, hogy e lehetőségtől talán elestünk!).
Nem szerettem volna, ha olyan apropó miatt írom meg végül ezt a posztot, amilyen miatt most szükségesnek érzem, de ez van.
Szóval miért itthon? Mert különc, alteros népség vagyunk? Mert gyertyafényre és halk zenére vágyunk?
Nem, nem ilyesmiről van szó... de kezdjük az elejétől.
Nándor kórházban született: híres, divatos, bababarát kórházban, drága és sokak által dicsért magánorvos segítségével. Igaz, már akkoriban is gondolkodtunk az otthon szülés lehetőségén, de végül, sok-sok rágódás után másképp döntöttünk. (Azaz tulajdonképp döntöttem, mert a párom rám bízta, támogatott volna ebben is, abban is.)
Szóval jó alaposan utánajártunk az egész szülés-kérdésnek, orvost kerestünk, és találtunk is olyat, aki -úgy tűnt- minden bogarunkat elfogadja. Aki természetesség és háborítatlanság-párti, akinek a szülés nem rutin, hanem csoda, aki maga is anya, és átérzi a helyzetet. Jó volt hozzá járni terhesgondozásra, korrekt volt, minden kérdésre türelmesen válaszolt, és mondhatni, eloszlatta a kórháztól való félelmeimet. Azt mondta, nem avatkozik be, csak ha nagyon muszáj, hogy 2 hétig nem indítja meg a gyerkőt, ha túlhordom, de egészséges. Hittünk neki.
Aztán eljött a kiírás napja, majd el is múlt szép csendben. Nándor jól érezte magát a pocakban, nem sietett kifelé. Szülésznőnk -aki együtt dolgozik a doktornővel- a terminustúllépés 5. napján már gyakorlatilag fenyegetőzött, hogy meg kéne indítani a szülést, mert nem jó már idebent ennek a babának, "bármi" történhet vele. Mondta mindezt tökéletes CTG-vel és áramlási vizsgálattal a kezében... rákérdeztem a doktornőnél, hogy akkor hogy is van a 2 hét, amit ígért. Jaaaa, hogy azt elfelejtette mondani, hogy 3 centire nyitott méhszájjal már nem ilyen engedékenyek???! Köszönjük. Azért szurkoltam, hogy hagyják magától elindulni ráérős fiunkat. Aki végül is még aznap elindult egyébként...
Szép vajúdás volt, Tiborral kettesben foglaltuk el az alternatív szobát a kórházban. Szülésznő néha bejött, megvizsgált (jajjj, mintha megerőszakolt volna, mindig fájás közben, rossz volt nagyon), és elviharzott. Én meg vagy 4 órán át a kádban vajúdtam, éltem át a folyamatot kontrakcióról-kontrakcióra. Párom segített, itatott, biztatott. Tényleg meghitt emlék marad ez, komoly munka volt, és küzdelem, de közben az egyik legszebb dolog, ami valaha történt velünk.
Aztán az egyik vizsgálat után a szülésznő meglepődve közölte, hogy nem számított ilyen gyorsra, hívja is a dokinőt. Én addigra kikászálódtam a kádból, és rátelepedtem a szülősámlira, ahol egész jó volt, amin ülve gyönyörű, erőteljes tolófájások hullámoztak át a testemen.
Megérkezett hát a szakember. Ő is megvizsgált, azt mondta, "szüljünk", és lefektetett a franciaágyra, holott korábban azt ígérte, hogy tőle akár fejen állva is szülhetek! Rosszul esett. A hatásos tolók elgyengültek, így kicsit elhúzódott Nándor kibújása, és végül szükség volt (?) egy kicsi gátmetszésre. Ami csak egy dolog lett volna, ha nem látszik meg a vágás az újszülött kisbabánk fején!!
Doktornőnk szerint álomszülés volt, sokáig mi is 99%-ig tökéletesnek éreztük, aztán szépen lassan elkezdtek leesni fejben a dolgok...
Ja, Nándor a kórházban fertőzést is kapott, ami miatt életét egy 5 napos antibiotikum-kúrával kezdte. Tudom, hogy másoknak adott esetben sokkal súlyosabb bajokkal kellett szembe nézniük, megküzdeniük, nekem épp elég nehéz volt feldolgozni a picurka kézből kiálló branül látványát, és a tönkretett bélflóra okozta hasfájás miatti sok-sok sírást. Abba nem is akarok belegondolni, hogy az antibiotikum milyen esetleges hosszútávú hatást gyakorolt kicsi fiunk immunrendszerére.
No szóval ezek után úgy érezzük, a kórház nekünk nem az a hely, ami a feltétlen biztonságot nyújtja. Ezért (is) szeretnénk, ha a lányunk itthon láthatná meg a napvilágot.

Dr. Geréb Ágnes képekről régebben nem tűnt egy különösebben szimpatikus embernek. (Bár az is igaz, hogy a cikkekben sorra elég előnytelen fotókat hoznak róla máig...) Aztán láttam egy kisfilmet, amin születéseknél segédkezik. Feltűnt az alázat, amivel dolgozik. Az, hogy nem parancsol, hanem "ott van", maximális diszkrécióval, támogató, finom, mégis határozott mozdulatokkal, nagyon meleg mosollyal. Szerető gondoskodással. Igazán tetszett, amit láttam.
Így végül eljutottunk az információs hétre, ami hihetetlenül sokat nyújtott. Ágit végre személyesen megismerhettük... gyakorlatilag első naptól kezdve mélyről jövő bizalmat éreztem iránta, és Tibor is szimpatikusnak találta. A kompetenciája egyáltalán nem tűnt kérdésesnek. Egy szem kétségünk nem maradt, hogy megvan, ez az utunk, és ők azok az emberek, akikkel végig szeretnénk járni. A lehető legjobb kezekbe kerültünk!
Nem tudom, mi lesz velük, mi lesz velünk. Sír a szívem!!
És mi lesz azokkal a családokkal, akik szintén meg lettek fosztva a választás szabadságától?
S persze mi történik ezzel a csodás asszonnyal? Aki jelen pillanatban szörnyű, méltatlan bánásmódban részesül, holott valami egész mást érdemelne...
Nincs kedvem hosszasan arról írni, milyen borzasztónak tartom, hogy míg a kórházakban hibázó orvosokat jótékonyan megóvja az intézményük, és nyugodtan praktizálhatnak tovább, addig Áginak még csak hibáznia sem kell, máris éhesen ugrik rá a média és a rendőrség. Nem akarok a negatív hangok táborához csatlakozni.
Egyet szeretnék... szívből kívánom Áginak, hogy végigjárhassa azt az utat, amit bevállalt, hogy a mostani történésekből megerősödve kerüljön ki, és csapatával együtt még számtalan családnak segíthessen abban, hogy életük meghatározó óráit méltó módon élhessék meg!

2010. október 12., kedd

Orvosok a Szabad és Biztonságos Születésért nyilatkozata az otthonszülésről

Ajánlom ezt a cikket is olvasásra!

2010. október 11., hétfő

Leánykánkkal 33 hetesen


Ez a kép a múlt hétvégén készült, mikor is Szentendrén kirándultunk.
Amint az látszik, már egy elég szép kis görögdinnyét cipelgetek. :) Mozgásom ennek megfelelően lomha és bálnás, egyre gyakrabban ejtek ki a kezemből dolgokat, hajolgatni mondhatni képtelen vagyok, de sebaj, így szép az élet! :D

2010. október 10., vasárnap

Kedden is várunk mindenkit!!

Kedves Barátaink, Támogatóink!

2010. október 12-én, jövő hét kedden folytatódik Geréb Ágnes tárgyalása. Ennek alkalmából álljunk fel egy ÉLŐLÁNCBA a Honvéd tér és a Parlament épülete között! Célunk ezzel a békés demonstrációval, hogy segítséget kérjünk az országot irányító képviselőktől, miniszterektől. Segítsenek nekünk, hogy mihamarabb megoldódjon ez az emberjogi kérdés és a nőknek Magyarországon is legyen joguk a szabad válasz...táshoz.

Mielőtt belekezdenék a részletekbe, kérünk mindenkit, hogy a levelet továbbítsa a lehető legtöbb fórumon, emailben, facebookon, iwiwen, hogy a hír minél több emberhez eljuthasson!

Az esemény pontos időpontja:
2010. október 12., kedd délelőtt 9:15 kezdettel, várhatóan 11:30-ig

Helyszín:
Budapest, V. kerület, a Honvéd tér és a Kossuth Lajos tér között


A demonstrációt bejelentettük a rendőrség felé. Szeretnénk a szerdaihoz hasonló, békés és háborítatlan megmozdulást tartani. Kérünk mindenkit, hogy segítsük egymást ebben, hiszen mindez rajtunk is múlik!

A rendezvény menete:
Gyülekezés 9:15-től az V. kerület, Honvéd téren, a Markó utca - Szemere utca saroknál a járdán.
Innen 9:30-kor a járdán kézen fogva, illetve sálat, kendőt egymás között kézben tartva élőláncot alkotunk a Parlamentig.
Az élőlánc körülbelül 10:00-ra éri el a Parlamentet.
A lánc Honvéd téri végétől a résztvevők 10.30 magasságában elindulnak a Parlamenthez, és ott csatlakoznak a lánc végéhez.
A Parlament előtt a szervezők által felkért szónokok beszédet mondanak.
A Parlament előtti gyülekezés 11:00 órakor ér véget.

Az útvonalon található kereszteződésekben, gyalogátkelőhelyeken a
forgalmat nem akadályozhatjuk, a lánc folyamatosságát szimbolizálandó az
útfelületre ragasztószalagot ragasztunk. Kérünk titeket, hogy ezt vegyétek figyelembe, és a közúti forgalmat ne akadályozzuk semmilyen módon!

Várunk mindenkit - gyermekeket, szülőket, nagymamákat, nagypapákat, otthonszülőket és nem otthonszülőket, szimpatinzánsokat és támogatókat!

Köszönettel,
A szabad szülésért facebook oldal létrehozói,
Geréb Ágnes közeli hozzátartozói,
a Napvilág Születésház dolgozói,
bábák, dúlák, otthonszülők és nem otthonszülők

2010. október 9., szombat

JómunkásNándor :D

2010. október 8., péntek

Egy kis olvasmány

Tudom, hogy ciki egy családunk életéről szóló blogba ilyesmiket linkelni, de jelen helyzetben nem tudok mást tenni.
Mardsen Wagner, Dániában élő amerikai bába előadását linkelem, szerintem nagyon tanulságos és érdekes olvasnivaló.
http://mamami-tintin.blogspot.com/

2010. október 6., szerda

Békés demonstráció ma

Aki tud és akar, menjen, mi betegség miatt csak lélekben leszünk ott sajnos.

Herner DorkaOctober 6, 2010 at 9:54am

sziasztok,
talán mindegyikőtök értesült a tegnap történtekről. Anyukám, Geréb Ágnes őrizetben van, nem tudjuk, mikor engedik ki. Rengetegen jeleztétek, hogy eddig és ne tovább, mutassuk meg, hogy az elmúlt két évtized meghurcoltatásából (szülőként, bábaként, dúlaként) elég volt. 22 éve küzdünk azért, hogy szabályozva legyen az otthonszülésnél segédkezők jogi helyzete. Ez a mai napig nem történt meg. Kórházban, ha komplikáció történik, olyan elő nem fordulhat, hogy rendőr vigye el az orvost, majd azonnal, szakmai testület bírálata helyett bírósági procedúra kezdődjön.
Békés demonstrációt tartunk ma, október 6-án délután 16.30-tól a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkársága (volt Egészségügyi Minisztérium) előtt. (1051 Budapest, Arany János u. 6-8.)
Kérünk mindenkit, hogy segítsetek abban, hogy ez a fölhívás minél több emberhez eljusson! Mindenféle eszközzel (levél, telefon, netes felületek) hirdessétek a mai demonstrációt. Legyünk nagyon-nagyon sokan!

A vidékieket kérjük, hogy ha tudtok, gyertek Ti is, ha nem, rendezzetek helyi demonstrációkat. A gyülekezési törvény szerint 72órát várnunk kellene, ha bejelentenénk, de strasbourgi ítélet született arra, hogy ha olyan eset van, ami nem várhat, azonnal nem tiltott utcára menni.
Nem cél haragot gerjeszteni, nem cél véresszájjal követelőzni. Célunk erőt demonstrálni. Jöjjenek a gyerekek, fölnőttek, nagymamák, barátok - ne csak otthonszültek. Alapvető emberjogi kérdés, hogy mindenki ott szüljön, ahol akar.
Jelenlétünkkel szeretnénk kifejezni együttérzésünket mind a tegnap született kisbaba és családja felé, mind afelé a több ezer család felé, akiket kórházi szülés közben vagy következtében ért tragédia. És nem utolsó sorban Geréb Ágnes felé, aki két évtizede küzd a szabályzásért és most ezért börtönben kell ülnie.
Aki ezzel egyetért, legyen ott ma délután!

Herner Dorka
(bábák, dúlák, otthonszülők és nem otthonszülők nevében)

2010. szeptember 25., szombat

Ma reggel...

... áttörésünk volt a szobatisztaság felé való lépkedés terén! :) Történt ugyanis, hogy Nándor a sok próbálkozás után először engedte a nagy reggeli folyóügyét a WC-be!!! :)))
Éjszakára amúgy már vagy egy hónapja csak vékony pelust vagy bugyit kap, mert megbízhatóan nem pisil már. Reggel szokott egy nagyot alkotni a padlóra, és akkor azt mindig szépen feltörölgetjük utána. Nem erőltetjük a bilizést, mert nem hiszünk az erőszakban e téren sem. De napi sokszor felkínáljuk neki a bilire csüccsenés lehetőségét, amivel él is sokszor, csak épp soha nem történik semmi említésre méltó. :D
Pár hete megkapta a Bilikönyvet , amit már néhány százszor el is olvastunk neki, nagyon szereti. :) Nem tudom, emiatt-e, de elkezdte jobban zavarni a pisis pelus... az utóbbi hetekben rögtön leveteti, miután pisil. (A nagydolog más tészta, azt gyakran letagadja.)
Ha nincs a popóján semmi, jelzi, ha szeretné intézni a kisdolgot. Így volt ez ma reggel is, bilire kérte magát, majd WC-re, ahol aztán némi vízcsorgatás mellett sikerült elengednie a reggeli pisit! Nagyon örültünk neki, ő is büszkének tűnt, utána elbúcsúzott a produktumtól és lehúzta a WC-t.
Kíváncsi vagyok, lesz-e folytatás... azt hiszem, az esélyét mindenképpen megkapja legalább annyiban, hogy itthon -ahogy egész nyáron- meztelen popóval mászkálhat ismét.

2010. szeptember 14., kedd

Futóbringázik


És ismét egy mérföldkő (ne legyek már szirupos, bocs, de annyira így érzem!)... Nándor átnyergelt a kismotorról egy legkisebb méretű fa futóbringára!
Nem pont ez a márka, de teljesen így néz ki. Igaz, még a legkisebb nyeregállást is módosítani kellett, hogy jó legyen nem igazán égimeszelő méretekkel rendelkező fiunknak, de lényeg a végeredmény: onnantól, hogy elég alacsonyra sikerült szerelni, szerelem lett első próbálásra!! :)))
Nándor felpattant, elindult, jött, látott, győzött. Semmi bénázás, semmi csigatempó, rögtön nagyon ügyesen megtalálta az egyensúlyát, és hibátlanul gurult vele. :) Tempója meg... futva érjük csak utol, így inkább apjával engedem ki, ha bringázni akar.
És annyira boldog az új járgánnyal!! Első este le sem akart szállni róla, be kellett hozni a lakásba, és még itt is össze-vissza száguldozott vele. :D
Szóval mondhatni, elsőszülött fiunk biciklizik... el sem hiszem, hogy így megy az idő! (Sziruphegyek, érzékeny várandós-könnyek, és minden, amit el tudtok képzelni, jön ide. :D )

Kép: mobilfotó, majd ha lesz jobb, hozom.

2010. szeptember 10., péntek

III. NBH


2010. október 3-6, Kesztyűgyár
Gyertek el!! :)

Részletek itt .

2010. szeptember 6., hétfő

Így alakulunk

Az utóbbi két hét arról szólt, hogy újraszervezzük a mindennapjainkat.
Nándor szerencsétlen módon gyakorlatilag elhagyta a nappali alvást, aminek most nem nagyon örülök, tekintve, hogy elvileg mennyit kéne pihennem naponta... és ez csak a dolog egyik része, ami zavar.
A másik, hogy látszik rajta, hogy szenved, hiányzik neki a pihenés, de nem és nem hajlandó. :( Pedig mindent, tényleg mindent megpróbáltam már. Hosszú játszózások délelőtt (3 órások akár), melyek után hazafelé a babakocsiban régebben sokszor bealudt... na mostanában soha. Aztán az is működött egy ideig, hogy itthon szépen besötétítettem, irány a nagyágy, mese-ének, és ő elaludt szépen fél óra alatt. Ez is csak este megy már. Aztán volt, hogy zenét hallgattunk (Gingalló a nagy kedvenc), és a kanapén üldögélve sikerült álomba merülni. Már nem. Próbálkoztam már lekenyerezéssel, cipelgetéssel-ringatással, semmi nem működik. :( Ez van, el kell fogadni. Csak ne lenne a szenvedés, ami alvás helyett van... szegénykém minden "nem szabad-dolgot" elkövet egymás után, dobálja a játékokat, látványosan küzd az álommanóval, nehéz túlélni ezeket a kora délutáni órákat.
Amikor sikerül segítséget intézni (Nati vagy Csilla személyében egyelőre), akkor Nándor gyorsan túljut a holtponton, és egész délután jól elvan azzal, aki aktuálisan vigyáz rá. (Csilláéknál pl.imád lenni, az 5 gyermek elég izgalmas társaság neki :). )
(Nekem meg közben rém furcsa, hogy egy héten van pár nap, amikor üres, "gyermektelen" óráim vannak, és tudom, hogy nem az apjával van... ez is az elengedésnek egy fontos része, azt hiszem.)
Jó kérdés, tudunk-e még egyéb segítséget szervezni, majd meglátjuk. Igaz, rengeteget segít Tibor is, csak épp valakinek dolgoznia is kell a betevő falatért. Amúgy nagyon hálás vagyok neki, hogy ilyen példásan gondoskodik a fiáról és rólunk akkor is, amikor pedig a lakásos bonyodalmak miatt óriási stressz nyomasztja őt nap, mint nap. Mi lenne velünk nélküle?!
De igaz, ami igaz, hogy jól esik nekem a pár óra pihenés, amikor sikerül valakire rábízni Nándort. Jó, ha van egy kis idő, amit a pici pocakbabánkkal kettesben tölthetek...

...aki egyébként szépen fejlődik idebent! :)))
Ma a dokinőnél bekukucskáltunk hozzá, és ügyesen növekszik, épp a korának, azaz 29 hetes magzatnak megfelelő méretekkel bír. 1335 grammosnak saccolják, mindene rendben van, és továbbra is leányzónak mutatja magát. :) Lassan tényleg kezdem elhinni a dolgot (bár határozottan ez volt a megérzésem a legeleje óta), és már merek csajos ruhákat beszerezni. ;)

Várom már nagyon a szülést, s persze hogy köztünk legyen ez az aprócska lény, aki ha kicsi is, de idebent már óóóriási bulikat tud csapni! :D

2010. augusztus 23., hétfő

Várból ágyba

Az augusztus 20-ai kézműves vásárra már nagyon készültem egy ideje. Hogy majd alaposan körbenézek, míg párom rohangál Nándorral, beszerzek egy adag fonalat a további pici gyermekrucikhoz, és milyen jól szórakozunk majd... mindenki a maga módján. ;)
Hát, többet kaptam, mint reméltem... volt fonál, volt szórakozás és szórakoztatás (Nándornak nagy sikere volt mindenütt!), és volt más is...
Pár óra járkálás után elkezdtem (hasilag) elég sokat keményedni. Haza kéne menni. Oké, előtte még feküdtem egy sort a fűben, majd indulás.
A metrón már 5 perces elég fájdalmas összehúzódásaim voltak. Csak éljük túl hazáig!
Sikerült. Itthon gyorsan lefeküdtem, és hívtam a bábánkat. Ő kifaggatott, majd azt ajánlotta, igyak meg egy kevés valamilyen alkoholt, és aludjak egyet. És próbáljak pihenni, meg figyeljem magam, elmúlnak-e pihenés hatására a fájások, ha nem, akkor gondolkodunk tovább.
Így tettem, aludtam, pihentem. Egész hétvégén Tibor volt a fiunkkal, nagyon sokat segített. Vasárnap estére már úgy éreztem, jobban vagyok, hatott a 2 nap fekvés.
Elküldtem ma dolgozni, mondván, úgyis hívom, ha szükség van rá. Hát, elég hamar telefonhoz nyúltam... Délelőtt 10 körülre megint sokat keményedtem, Nándor is extra nyűgös volt, nem bírtam. Aggódtam.
Felhívtam egy kedves, megbízható szülész ismerősünket, ő ajánlott egy pesti orvost. Őt is megcsörgettem, rendelési idő előtt fogadott. Nagyon rendes volt, hálás vagyok neki!
Szerencsére nincs gond babuval, velem is minden rendben, és nincs arra utaló jel, hogy megszületni készülne. :)
Igaz, többet kéne pihennem - doki bácsi szerint a nappalok felét végig kéne feküdnöm, ha más nem, legalább pár órát. Na ez Nándor mellett magában nagy-nagy kihívás.
És kaptam egy üveg Bryophyllumot, egy alkoholos növényi oldatot, ami elég nagy sikerrel meg tudja akadályozni a koraszülést, ha esetleg mégis elkezdődne valami... ja és persze szednem kell magnéziumot is.
No így vagyunk most. Mivel a közelben igazából nincs mozgósítható családtag, aki napi szinten tudna segíteni, törjük a fejünket, mi tévők legyünk. Mert bármennyire is várjuk a picurt, azért még ezt a maradék 3 hónapot pocakban kéne töltse.

2010. augusztus 14., szombat

Várandósan

Olyan ritkán esik szó a kicsi tesóbabácskánkról, most úgy érzem, igazán megérdemel egy önálló bejegyzést. :)

Szóval a babatesó (ahogy fiunk nevezi) boldogan él és virul!
26 hete tanyázik a pocakban, és elég szép méretekre növelte az anyukáját már mostanra! 10 kiló van már rajtam, és akkora hasam van most vele, mint Nándival a 30.hét után! Csak teljesen más az alakja... eléggé "lent" helyezkedik el (emiatt az összes nadrágom rém kényelmetlen!), sokkal inkább kerek és terebélyes, nem csúcsos, mint a bátyóval anno. Tényleg nagynak néz ki; sokan azt gondolják első ránézésre, hogy heteken belül szülünk. :O
(Mondjuk szó-szó, sokszor én is úgy érzem, mintha sokkal előrébb tartanánk... gyakran igen bálnának érzem már magam, plusz előjött a régi, kedves symhisys fájdalom, így a mozgásom meg pingvinesre állt be... és hol van még a vége??? )

Mocorog amúgy eleget a picur, elmúltak már az ilyen irányú aggodalmaim... tényleg elég aktív, de máshogy, mint Nándor volt... ő sokkal diszkrétebb, finomabb, nem akar folyton kiugrani a hasfalamon. :D Viszont nagyon szeret kapcsolatba kerülni a családjával: mikor hasamra teszem a kezem, mindig megmozdul, jelentkezik. Apja tenyerébe is szépen rugdal, és Nándor háta sem marad érintetlenül, mikor az ölemben ül. :) Biztos érzi már, hogy várjuk, és kíváncsi ránk!

Amúgy pár érdekes dolog van ezzel a pocakossággal kapcsolatban... ilyen az, hogy kissé ellentmondásosan érzem magam. Kívülről nézve talán úgy tűnik, hogy sokat szenvedek, nehézkes vagyok, itt fáj-ott fáj. És igen, tény, hogy nehezebb, terhesebb ez a várandósság, mint a Nándoros volt. (Picit lelki, de elsősorban inkább testi szinten.)
Ugyanakkor emellett mégis nagyobb nyugalom él bennem, mint annak idején... valahogy érzem belül, hogy minden a legnagyobb rendben, és jó felé haladunk. Sokkal kevesebb bennem a "para", hogy egészséges lesz-e a baba, sikerül-e ahogy kell a szülés, stb.
(Írom mindezt úgy, hogy nőgyógyászt utoljára a 9.héten láttunk, azóta csak egy vérvételen és egy ultrahagon voltunk, semmi egyéb vizsgálat nem történt! És nem is hiányzik... egyszerűen csak tudom, hogy rendben vagyunk, na.)

A napjaink együtt szépen, csendben telnek amúgy... kevesebbet mozgunk Nándorral a városban, többet a közvetlen környékünkön. Neki nagyon kell a szabad levegőn való mozgás, így sok időt töltünk a közeli játszótereken. És amikor jó napja van, nem szükséges folyamatosan utána rohangálnom, eljátszik ügyesen úgy is, hogy nem vagyok fél méteres közelében. Esténként meg gyakran az apjával megy játszózni, és olyankor én vagy itthon végzem a dolgom, vagy passzív szemlélőként vagyok csak velük.
Mikor pedig leülök egy padra, szinte mindig jelentkezik babatesó - beköszön, és emlékeztet, hogy jövő ilyenkor már jóval több pörgés vár rám, szóval addig pihenjek, míg lehet. :)



2010. augusztus 10., kedd

A Szemlő-hegyi barlangban jártunk






Múlt hétvégén végre sikerült kijutnunk a szabadba, ezúttal a címben említett barlangot látogattunk meg (többek között).
Az úgy volt, hogy aznap délelőtt a Wekerlére tekertünk el elcserélni egy anyukával pár darab picurka mosható pelust (gyűjtöm már őket a lánykánknak ;) ), és ha már ott voltunk, betértünk a kedvenc cukrászdánkba. Utána játszóterezés, majd haza.
Nándor kókadozott már, hiába, dél körül járt az idő... kitaláltuk az úti célt, és elindultunk. Eredetileg egy másik barlang volt tervben, de oda elvileg csak 5 év feletti gyerkőkkel lehet bemenni, így a Szemlő-hegynél maradtunk.
Nándor a metrón elaludt apja hátán a kendőben, csak ebédre ébredt fel. Aztán felbuszoztunk a Nyugatitól a hegyre, és egy rövidebb játszózás után irány a barlang!!
Nándort nagyon izgatta a dolog (naná, hiszen alagút mániás! :D ), és nagyokat sikongatott, mikor mentünk lefelé a föld gyomrába. Csomó mindenre figyelt, amit mondtak/mondtunk, voltak vicces beszólásai - pl. a mennyezetet borító borsókőre kijelentette fennhangon, hogy borsófőzelék. :D A mészkő meg szerinte kőmész!
Az is nagyon bejött neki, mikor a barlang legmélyebb részén zenét kapcsolt be a túravezető - mikor annak vége lett, sokáig reklamált, hogy zene-zene. :) (Itthon, altatáshoz is időnként el kell énekeljem a "barlangos zenét".)
A túra végére azért jól elfáradt, de ezt nem csodáltuk, hiszen 55 percig meneteltünk a 12 fokban! (Fura volt utána kimenni megint a hőségbe...)

A barlangozás után még túráztunk egyet, kikötöttünk egy erdei játszótéren, ami persze nagyon tetszett a legénynek. :) Itt jól kitombolhatta magát, egyensúlyozott a láncos mászókán, megtanult felmászni a rendes, nagyobb hintára is.
Mondanom sem kell, aznap este nem volt szükség nagyon hosszas altatásra!
Szuper nap volt, reméljük, sok ilyenben lesz még részünk!

2010. július 31., szombat

Hát ennyi...

Nándor másfél hete nem szopizik.
Folytatta volna ő, drága szívem, továbbra is, de nekem már nagyon terhes volt a dolog, nem bírtam.
Július 21-én, szerdán délután sokalltam be, ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami már egy-két hónapja telítődött szép csöndben. Rá kellett jöjjek, hogy én bármennyire is szeretném neki tovább adni a cicit, a testem ebben már nem partner.
Így aztán a napi 2, elalváshoz adott szopiról kellett lemondanunk. Azért így, többes számban írom, mert egyikünknek sem volt könnyű az első hét. Pár napig volt sírás a ciciért, majd szépen lassan tudomásul vette a kis hősöm, hogy mi a helyzet. (Őszintén megbeszéltem vele, hogy anyának már fáj, bibis a cici, és majd akkor kaphat, ha kibújt a kistesó.)
A délutáni altatások még nehézkések, van, hogy nem is bírom lerakni, bármilyen fáradt.
De esténként már egészen harmonikus a lefekvés... megvárom, míg tényleg elég álmosnak látszik Nándi, akkor irány az ágyikó, ahol mesélek, vagy énekelek neki. És mikor minden jól megy, negyed óra alatt lecsukja a szemeit. Éjjel átlag egyszer ébred, akkor iszik a kulacsból, majd szépen gyorsan visszaalszik.
Hála az égnek, már nem sír az elveszett szopi miatt... néha rám mutat, hogy "ott van a cici", elmondja mellé, hogy bibis, és majd ha meggyógyul, akkor megint ehet belőle. :)
A közelség adásának ezt a módját igyekszünk máshogy pótolni persze. Sok-sok ölelést, puszit, simogatást kap a legényke, plusz időnként a hátamra is veszem kendőben, nehogy hiányt szenvedjen valamiben. (Egyébként ő is nagyon sokat simogat minket, annyira aranyos, el sem tudom mondani, :))) )

Hát így vagyunk. Összességében nem volt annyira nehéz az elválasztás, mint vártam, de azt sem mondhatnám, hogy nem fáj érte a szívem. Mindenesetre Nándi egy kis hős, hogy ilyen okosan felfogta a dolgot, nagyon büszke vagyok rá!

(Azért picit remélem titkon, hogy nem felejti el a híres cicis tudományát, s ha kibújt a lányunk, ő is kaphat még a tejciből addig, amíg igényli. És akkor talán kerekebb vége lesz ennek a történetnek...)

2010. július 18., vasárnap

A nagymama képeiből