2011. február 28., hétfő

A jövő bringás nemzedéke :)



A minőségért bocsánat, lemerült a fényképezőgép akkuja, így mobillal készült...

2011. február 27., vasárnap

Hordozás Hajnallal

Biztos írtam régebben ide is, hogy nagyon vártam már, hogy ismét pici babát hordozhassak. Vágytam a mindkettőnk számára élvezetes, fincsi, folyamatos testközelségre, ami már Nándornál is annyira jó volt! Egész különleges élmény egy szuszogó, picurka babát hordozni!
Majd eljött az idő, Hajnal kibújt. :) Persze, tanulmányaimból (is) tudom, hogy a gyermekágy alatt, főképp az első 2-3 héten nem ildomos sokat hordozni, mert a testnek regenerálódásra van szüksége a várandósságot és szülést követően. És éreztem is ezt!! Nándornál fittebb voltam... most meg a gyakori elszédülés (a vérszegénység miatt), plusz a gáttájéki fájdalom épp elég komoly visszatartó erőként hatott. Az első 3 héten alig hordoztam, de ekkor még úgyis első sorban az ágyban töltöttük az időt a pici lánnyal.
Ezután szépen lassan bátrabban vettem már magamra őt. És meg kellett lepődjek: lányunknál a képlet közel sem volt olyan egyszerű, mint Nándornál!! - akinek gyakorlatilag kerek volt a világ, mihelyt magunkra kötöttük. No Hajnalnál nem így történt! Az első 3 hétben, míg inkább apja hordozta, szépen, békésen alukált a kendőben, de amikor "elkezdett kinyílni a csipája", változott a dolog. Sokszor inkább mellénk letéve tűnt jobb kedvűnek, és gyakran sírt, mikor felkötöttem. Nem esett jól a dolog, csodálkoztam, hogy neki miért nem jó így, nem értettem az egészet. Aztán elkezdtem dolgozni az ügyön. :)
Hátha több cici kell! - így mindig, mikor sírt, levettem/cicire engedtem, és bizony gyakran ez volt a megoldás! Szopizni szeretett volna, és ezért nem nyugodott meg csak úgy a kendőben.
Aztán a másik: valószínűleg túl is öltöztettem az elején, és melege volt rám kötve. Ezen is változtattam, egy réteg ruhával kevesebbet adtam rá. Valamennyit ettől is változott a helyzet.
Próbálkoztam továbbá más kötésekkel (mint elől csomós x ), csípőn hordozással. Előbbi nem tűnt meghatározónak, utóbbi sokszor bevált.
Ami a leginkább működött: megpróbáltam, ahányszor sírt a kendőben, erősen a lányunkra figyelni és az intuíciómra hagyatkozni. És legtöbbször egy idő múlva jött a válasz, mi a gond!
Így aztán, ahogy múltak a hetek, egyre harmonikusabban tudtunk együtt működni. Rá kellett jöjjek, hogy Hajnal érzékenyebben működik, mint Nándor picinek. Ahhoz, hogy béke legyen rajtam, kell, hogy teli legyen a pocak, ne legyen melege, száraz legyen a pelus (tényleg!), ne legyen túlontúl fáradt.
Szépen lassan vezetgetem most be a háton hordozást, mert bizony elől nagyon nehéz már a lányunk. Csípőn jól érzi magát, de kicsit jobban "útban van" így, mint háton.
Egyelőre azt látom, hogy picilány valamiért nem szeret igazán batyuban lenni, sokkal inkább a háti zsebes kötés az, amiben jól érzi magát. Így napi többször ily módon kötöm, nagyokat alszik benne, meg nézelődni is tud, ha akar, és ezt szereti. Én meg tudok szépen dolgozni, Nándorral foglalkozni. :)
Odakint egyelőre még elől van, így érzem most jobban őt a hidegben. Várom a melegebb időt azért is, hogy ha úgy adódik, hogy szopizni szeretne, míg kint vagyunk, ne kelljen szegény bátyját hazacibálnom a játszóról azért, hogy enni tudjon a húga. Simán mellre teszem Hajalt kint is, csak ne kelljen már attól félni, hogy bármelyikünk megfázik!

Hát így vagyunk most, majd írom a továbbiakat, ahogy alakulunk. :)

Gyerekszáj :)

Nándor kérdi apját, mikor ehet rágót.
- Majd ha nagy leszel.
- Én növekszem.
- Igaz.
- Mikor növekszem?
- Most is növekszel.
Megáll, koncentrál...
- Nem érzem, hogy növekszem.



Pár héttel ezelőtti filozofikus megjegyzése:
- Az idő olyan, mint a vonat.



Egyik nap az étkezőasztal melletti székek egyikét szépen, lassan lefekteti. Kérdem, miért tette.
- Azért, mert álmos.
Majd felállítja.
- Most nem álmos.

:DDD

És ismét pár kép :)





Amúgy jobban vagyunk, gyógyulgatunk, már olyan 95%-osnak mondanám magunkat egészségügyileg.
Süt a nap odakint, remélem, hamarosan tavasz lesz... addig is annak is örülünk, ha sikerül teljesen meggyógyulni.

2011. február 22., kedd

Betegen...

Múlt héten Nándor beteg lett. Először jött a köhögés, takonykór, aztán a láz. Kezdi kiheverni. Most Hajnal van soron, ugyanezekkel a tünetekkel. :( Szép az élet, sallalla.
Remélem, ha ezen túl vagyunk, elhúznak a vírusok és bacik, és jön helyettük a tavasz.

2011. február 20., vasárnap

Zene nektek :)

Egy kis hallgatnivaló --- ez volt az egyik zeném a Hajnallal való vajúdás közben, csodálatos újra hallgatni, gondoltam, megosztom a minket olvasó tömeggel. :D

Ákos: Minden álom véget ér



Ezt meg tegnap hallottuk újra a Szemlő-hegyi barlangban, jajjjj, nagyon-nagyon szép!

Vangelis: Rachel's Song

2011. február 11., péntek

Rólunk szavakban

Most jött el az ideje, hogy végre szöveges bejegyzést is kreáljak. Sok-sok mondanivalóm van...
Először is a gyerekekről.

Nándor nagy-nagy kópé, dackorszaka legjavát éli. Nyilván nem teljesen független ez a mértékű lázadás a tesó megérkezésétől, de tény, hogy vele most sokszor nehéz. A mi hiperaktív fiunk, akit haza sem lehetett soha rángatni, ha kint voltunk vele, most alig hagyja magát lecibálni. Talán a telet, öltözködést utálja? (Amit megértek én is.) Szóval rettentő nehéz két hónapon vagyunk túl vele, hetekig csak a négy fal között voltunk, mert nem tudtam rávenni Nándort a kimozdulásra. (Megerőszakolni meg nem tudtam, meg nem is nagyon akartam, főképp elől rajtam lógó picivel.)
Szegény elsőszülöttemet biztosan nagyon rosszul érintette a figyelem megoszlása, azért most tényleg kevesebb jut neki, bármennyire is igyekszünk. Persze ha nem figyelünk rá eléggé, megteszi a magáét; ront-bont, hátha úgy odanézünk. :D Szóval gyakran nem könnyű vele. (Bár néha azt gondolom, inkább mi vagyunk a nehéz esetek, amiért nem értjük meg igazából.)
Amúgy ezzel párhuzamosan sokszor nagyon-nagyon bújós, anyás/apás, és gyakran mondogatja, hogy "én téged nagyon szeretlek". Tesójával is tündéri! Okosan figyel rá (amennyire egy két és fél évestől az elvárható), vigyáz rá, ha kérem (értsd: foglalkozik vele, míg én mondjuk pisilek), sokszor simogatja. Mutogatja neki a játékait, magyaráz ezt-azt, igényli a babatesó figyelmét. (Meg is kapja!!)
Továbbra is rettentő okos, hihetetlen, miket mond, gyakran csak lesünk, és aggódunk, hogy mi lesz, ha ez a gyerek egyszer csak kinő minket intelligenciában??! Minden érdekli, a számok, betűk, bolygók, mindenre rákérdez, egy nap kismilliószor hallom, hogy "miért"? És amilyen komoly tekintettel tudja mondani, hogy "értem"! :DDD

Hajnal egy imádnivaló cicalány. :)
A nem-alvása miatt az első kb.másfél hónapban rettentő nehéz éjszakáink voltak, és nagyon aggódtam, mi lesz így velünk, de szerencsére javul a dolog. :) No nem mondom, ő sem egy alvásimádó (ebben az egyben hasonlít a bátyjára), de mostanság azért éjfél körültől reggel 8-ig nagyjából nyugiban alszunk vele.
Gyönyörűen fejlődik; súlya most, majd' 3 hósan közelíti a 6 kilót (egy ideje nem mértük...), és a hossza... hát, lassan 68-as ruhákat kell szerezni neki, mert nagyon gyorsan nyúlik!! Gyorsabban, mint anno Nándor. Legtöbben nagyobbnak nézik a koránál, de nem csak a hossza miatt, hanem, mert olyan komolyan-okosan tud nézni! Nagyon figyelmes, szemlélődő baba. És ami a legjobb, hihetetlenül vidám, kedves, mosolygós! Keveset sír, akkor csak, amikor tényleg nem stimmel valami. Amúgy mindig vigyorog, dumál, bearanyozza a napjainkat. :) Hétről-hétre könnyebb vele, és csodás érzés látni, ahogy egyre inkább kinyílik a szeme a világra. Valahogy nem emlékszem, hogy Nándornál is ennyire élveztem volna ezt a folyamatot, talán kell egy második gyerkő, hogy az ember erre rácsodálkozhasson.
Az első pár héten azt gondoltuk néha, hogy ez a lány bizony nincs oda a hordozásért. Sokszor nem nyugtatta meg a kendő sem, ha sírt. Mára már rájöttünk, hogy nem erről van szó. Egyszerűen csak őnagysága egy rettentő igényes baba; akkor jó neki ránk kötve, ha száraz a pelus, nincs melege, teli a pocak, és jó a hangulata (vagy elég álmos). Kíváncsi leszek, milyen lesz később ez a borsószem kisasszony! :D
Sokan nézik fiúnak a legnagyobb bosszúságomra. Pedig szerintem olyan világszép arca van, annyira csaj! :)
Ja, ha már lányosság... rájöttem, hogy lányos anyának lenni csudajó! imádom a csinos, színes ruháit, a (kölcsön) rózsaszín kendőt, amiben hordozom, meg az érzést, hogy ez is megadatott, mármint hogy pici leánykánk született. Régebbi félelmeimen csak nevetek; tudniillik egy az egyben olyan szerelmes vagyok belé is, mint a fiamba. :)))

Rólunk: háááát, elég fáradtak vagyunk. Igaz, sok gondunk volt mostanság, a gyerekek - az összes öröm mellett - elég igénybevevősek, meg ezer egyéb dolog nyomasztott minket mostanság... sajnos alvásból általában messze nem jutott annyi, hogy mindig türelmünknél maradjunk, amikor arra szükség lett volna... nem ragozom soká, a lényeg, hogy nagyon csodálom azokat, akik pici korkülönbséggel bevállalnak 3.-4. gyereket is... nálunk a következő poronty azt hiszem, csak 3-4 év múlva jön.
Az is lehet, hogy azért látom néha sötéten a dolgokat, mert sötét van, mármint tél... jajjj, nagyon elegem van a négy falból, vágyom ki a levegőre, a napsütésre, legyen már tavasz.
(Rémlik, hogy tavaly ilyentájt is született már a tavaszvárásomról bejegyzés, hihi. :D )