És igeeeeeen, ma délelőtt végre-valahára kisütött a napocska, tavasz-illat terjengett, csicseregtek a madarak, és Nándival két és fél órát mászkáltunk a friss levegőn!!! :)
Csupa ismerős arc volt a játszón, szóval a dumaparti sem maradt el, miközben a gyerkőket hajkurásztuk. Jól esett a mai délelőtt minden perce, most egész más színben látom a világot! :)
2010. február 25., csütörtök
2010. február 22., hétfő
Csak lustulok...
... és nem bírom soha összegyűjteni az erőt ahhoz, hogy új bejegyzést kreáljak. Most azt hiszem, már nem halaszthatom tovább, még akkor sem, ha nem ez lesz minden idők legderűsebb posztja. Ez van.
Szóval az a helyzet, hogy nagyon nyögjük már a tél végét, több, mint elég már a hideg, a sötét, az alig kimozdulás... várjuk a tavaszt, szeretnénk sokkal több időt kint tölteni a levegőn, energikusabbnak lenni a mostaninál. Mert így február végére bizony erősen kifogytak a raktáraink...
Nándi ezerrel fogzik (szemfogak), náthás, rondán köhög és rekedt, egy hete próbálom kikúrálni a nyavalyából.
Párom sincs épp csúcsformában, tegnap lázat mért már ő is, szóval nála sem kerek minden.
Én meg egy hete (azt hiszem) kificamítottam a bokámat, ami mindmáig fáj, és kék színű, annyira jól mutat, hogy csak na. Plusz kapar a torkom.
Nem panaszkodom tovább, vannak azért jó napjaink is, csak tényleg összejött kicsit minden már.
(Talán az sem véletlen, hogy újabban -ha rajtam múlna- szívem szerint csak Cure-t hallgatnék??)
No mindegy, legközelebb remélem, hogy már a szokott, pozitív hangnemben írok ismét. De addig is, íme egy kis zene. :)
Szóval az a helyzet, hogy nagyon nyögjük már a tél végét, több, mint elég már a hideg, a sötét, az alig kimozdulás... várjuk a tavaszt, szeretnénk sokkal több időt kint tölteni a levegőn, energikusabbnak lenni a mostaninál. Mert így február végére bizony erősen kifogytak a raktáraink...
Nándi ezerrel fogzik (szemfogak), náthás, rondán köhög és rekedt, egy hete próbálom kikúrálni a nyavalyából.
Párom sincs épp csúcsformában, tegnap lázat mért már ő is, szóval nála sem kerek minden.
Én meg egy hete (azt hiszem) kificamítottam a bokámat, ami mindmáig fáj, és kék színű, annyira jól mutat, hogy csak na. Plusz kapar a torkom.
Nem panaszkodom tovább, vannak azért jó napjaink is, csak tényleg összejött kicsit minden már.
(Talán az sem véletlen, hogy újabban -ha rajtam múlna- szívem szerint csak Cure-t hallgatnék??)
No mindegy, legközelebb remélem, hogy már a szokott, pozitív hangnemben írok ismét. De addig is, íme egy kis zene. :)
Címkék:
betegség,
elmélkedés,
tél