Tegnap este elzarándokoltunk a Vörösmarty térre megnézni az idei karácsonyi vásárt. Nem akartunk sok mindent venni, igazándiból Nándinak kerestünk valami finom, meleg lábbelit, amiben nem fázik a lába hordozás közben. (Meg is találtuk az igazit ;), jó vastag nemezcipőcske.) Azért sikerült még beszerezni egy adag karácsonyfadísznek valót, szép és illatos szárított növényeket meg kagylókat. Aminek külön örültem, hogy mindeközben összefutottunk énekes barátnőmmel, Ágival és (szintén énekes) párjával, Barnával. Így volt alkalmam hallani egy keveset arról, hogy mi minden történik a Zeneakadémián, míg én itthon töltöm a halasztott félévet.
Ennyit a történésekről, jöhetnek a gondolatok. :)
Tegnap este ismét szembe kellett nézzek azzal a ténnyel, hogy az idei lesz az első karácsonyunk igazi családként. Eddigi életem során minden évben az Őrségben ünnepeltem nagycsaládi körben, mióta párommal együtt vagyunk, vele együtt. Ezeknek a Szentestéknek utánozhatatlanul meghitt hangulatuk volt, köszönhetően a vidám családi körnek, az együttlétnek, nevetésnek, szép ajándékoknak, és persze nem utolsó sorban Anyukám pompás főztjének. :) Nos, erről idén lemaradunk. Furcsa, de persze bizsergetően jó érzés, hogy immár új család vagyunk. Itthon ünnepelünk hármasban, és nyakamba zúdult a feladat, hogy ehhez megfelelő körülményeket és hangulatot varázsoljak. (Hogyan??? Segítséééég, erre nem vagyok felkészülve!! :D) Szóval nagy izgalomban töltöm már a napokat, lesem a leendő ajándékokat, gyűjtöm a sütirecepteket, és fejben próbálom összerakni a legszebb forgatókönyvet a december 24-ére.
És tegnap este, elnézve a sok kipakolt játékot, csillogó-villogó díszeket, az is eszembe jutott, hogy minden bizonnyal ez az utolsó olyan karácsonyi vásár-látogatásunk, amelyet viszonylagos nyugalomban töltünk el. Anélkül, hogy egy szélsebes tipegőt hajkurásznánk, és legalább ötvenszer elmondanánk, hogy "nem, ezt most nem vesszük meg". :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése