Bringán hordozni...

... "óriási felelőtlenség".
Ma szép terjedelmes vita bontakozott ki az egyik mamamis topikban arról, biztonságos-e kerékpáron babát hordozni. Mármint háton. Szavazni is lehet, mondanom sem kell, merre dől a mérleg per pillanat.
Persze szerintem sem mindegy, milyen körülmények között, milyen terepen hordozom bringán a gyerekem. Nyilván nem fogok hátibabával száguldani ötvennel hegyről lefelé, valamint nem viszem őt be a körúti forgalomba sem.
De miért olyan sokkal biztonságosabb az ülésben jobbra-balra kilengő gyerekkel közlekedni?
Amúgy mihelyt kilépünk az utcára, és átmegyünk (gyalog!!) a zebrán, komoly veszélyben vagyunk a figyelmetlen autósok miatt. Sőt, el sem kell hagyni a lakást, itthon is érhet bennünket sokféle baleset babástul, például könnyen eleshetünk a szanaszét hagyott gyermekjátékokban. :)
Apropó, tudtátok, hogy élni életveszélyes? ;)

Anyutól-Anyunak :)

Kis gyerek, kis gond...

... nagy gyerek, nagy gond. Igaz, Nándor még nem számít "nagy gyereknek", de kezdem felfogni, mit is értenek e mondat alatt. Amióta megtanult felállni, Nándi mindenhol új tudományával próbálkozik. Amiben jól meg tud kapaszkodni, amellett feláll. Amiben nem, amellett is. Így aztán gyakorta lenne a vagány álldogálás vége zuhanás, majd nagy fejkoppanás (és az ezzel járó keserves sírás). Persze én folyton a nyomában vagyok, amikor csak tudom, elkapom. De volt már, hogy nem sikerült... állandóan résen lenni, amikor őkelme a földön van, nem a hátamon... nos, ez elég macerás. És nem mindig kivitelezhető. Mennyivel egyszerűbb volt, mikor még nem volt más igénye, csak egész nap rajtam alukálni, meg cicizni!! Persze nem panaszkodom (csak egy kicsit ;)), minden kornak megvan a maga szépsége, és nehézsége is. Nagy büszkeséggel tölt el minket, mikor látjuk a fiunk szárnypróbálgatásait, de tényleg több figyelmet igényel, ahogy egyre távolabb és távolabb merészkedik az óvó szülői kezektől.

Eszegetünk...

Tegnap este megvilágosodtam!!! No persze nem a szó szoros értelmében sajnos, csak a hozzátáplálás ügyében. Olvastam egy cikket az igény szerinti hozzátáplálásról, és rájöttem, hogy pontosan ez az az út, amerre a fiam terelgetni próbál! :)
Így az olvasottak alapján a vacsoránál már nem kínáltam direktben semmivel, hanem fogtam pár kisebb darab (saját sütésű) teljes kiőrlésű kenyeret, kitettem az asztalra, Nándort ölembe vettem, enni kezdtem. És csodák csodája, elkezdett nyúlni a kenyérért!! (Mikor már ott tartottunk, hogy a kanál látványára is fejelfordítással reagált, holott soha nem erőltettem a kajálást.) Megfogott egy darabot, egy kis ideig nézegette, morzsolgatta, majd szép lassan elkezdte majszolgatni. :) Nem mondom, hogy nem lett a vacsi végére kupleráj... a földön lehet, hogy több morzsa landolt, mint amennyit végül benyelt, de nem érdekel, mert saját akaratából, erőszak nélkül -mi több, szívesen- ette azt a keveset!!
Hogy hogyan tovább? Ezután is darabos dolgokat fogok elé tenni, persze csak olyasmit, amihez elég a meglévő négy fogacska. Nem kap még jó ideig húst, tejtermékeket sem. Remélem, hogy továbbra is ő lesz az okosabb, és amíg szépen fejlődik, jókedvű baba, és hónapról hónapra hízik, megpróbálok én is kevesebbet parázni az evés témán.
Lilu barátnőm mondogatta évekkel ezelőtt: "engedd el, bébi!" - úgy lesz, megígérem! :)

2x2 keréken másodszor

Halált megvető bátorságról téve bizonyságot tegnap magamra pakoltam Nándort egy kis bringás kirándulás erejéig. :) Célunk ismét a Péterhalmi erdő volt. Az első pár pillanatban fura volt az élő hátizsákkal manőverezni, de nagyon gyorsan megszoktam az érzést, és Nándornak sem volt ellenvetése ezúttal sem. Kábé 10 percig lesegetett, miután elindultunk, majd bealudt, és ahogy múltkor, most is jó hosszan horkolt, miközben mi az erdő izgalmas lehetőségeit tártuk föl. (Mert hogy vannak neki ám!! Játszótér, focipálya, tűzrakó hely, tornaösvény, cross pálya, még meredek downhill lejtő is akad!!) Csak a hazafelé úton ébredt fel, tehát alaposan kimaradt a természet kínálta látványokból, nem úgy, mint a wekerlei cukrászda illataiból. ;)

Bezzeg a medvehagyma!!

Elakadtunk a hozzátáplálásban. Nándi eddig, ha nem is rettentő mennyiségekben, de szépen eszegette a számára készített finom pépeket. Mindenféle gyümölcspépre vevő volt, kedvence az almás-banános-gabonás lett. A főzelékeket is kedvelte, krumplihoz kevertem neki cukkinit, céklát, répát, spenótot, karfiolt, mindegyikből bevágta a maga kis tányérkányi adagját, méghozzá különösebb teketória nélkül. Egészen 5 nappal ezelőttig... mert azóta nem hajlandó enni még a kedvenceiből sem. Értetlenül állok a jelenség előtt. Ahogy kínálom a kanállal, már az első falatot látva rögtön elfordul, és ha nyúl is a kanálért, az nem az étel miatt van (amit szépen kiköp), hanem mert szereti rágcsálni a színes műanyag evőeszközt. Se szopi előtt, se szopi után nem kér... mindent megpróbáltam, a sikertelenség teljes. Meg különben is, minek egyen mást őkelme, ha egyszer anya teje mindig kéznél van? ;)
Viszont szombaton teljesen ráizgult a mi barna rizsünkre!! Kis gondolkodás után (le tudja-e nyelni) megkínáltuk, ízlett neki, be is nyammogott pár felnőtt villányi mennyiséget. Tegnap este pedig a medvehagymát szemelte ki, és addig nem nyugodott, míg nem kapott belőle. Egy ideig csak rágogatta, látszott, hogy ehhez a feladathoz a 4 fogacska még kevés, így Apa összetörte a kis levélkéket, galacsinokat gyúrt belőlük, és így adta oda Nándornak. Aki begyűrte, és lenyelte!!! És tetszett neki.
Lehet, hogy nem tetszik már neki, hogy mást "kell" ennie, mint nekünk? De hát mindenből csak nem vehetünk biót, hogy bármelyik ételünkből megkínálhassuk. Hogyan tovább? Majd kialakul, mindenesetre mára barna rizs a menü. :)

Kirándultunk a budai hegyekben

Feláll, és élvezi!!! :)

Megtörtént

Hát ezen is túlestünk.
Nándor úgy egy órája a földön mászkálást megszakítva felnézett arrafelé tevékenykedő páromra, és egyértelműen, félrehallhatatlanul annyit mondott: "Apa".
Egyik szemem sír, másik nevet... alig született meg, és hamarosan már el kell engedjük.

2x2 keréken

Tegnap ismét új tevékenységet próbáltunk ki: bringázni Nándorral! :) Mivel a kisember még nem ül stabilan, gyermekülés bevetéséről nem lehetett szó. Viszont többen mondták már, hogy háton, batyuba kötve jól kivitelezhető a tekerés, így nem kevés gondolkodás után arra jutottam, egy próbát megér a dolog.
Nem mondom, hogy mikor Tibor -hátán a fiunkkal- elindult, kicsit sem aggódtam... de ő azt mondta, hogy az egyensúlyát egyáltalán nem befolyásolja a 8 kilós hátizsák, így gyorsan megnyugodtam. Eltekertünk a közeli erdőbe, amit párom nemrég fedezett fel, Nándor pedig 100 méteren belül bealudt, és nagyjából végig is horkolta azt az egy és negyed órát, amit bringázással töltöttünk. :) Hogy ez a tetszés jele volt-e? Jó kérdés, remélem, hogy igen. :)
Én nagyon élveztem a mozgást, a suhanást, a szabadságot... hiányzott is bringám az elmúlt egy évben.
Alig várom a tavaszt, és vele a szebb időt, a napsütést... az biztos, hogy amikor csak lehet, máskor is nyeregbe pattanunk!

Koncert másképp

Péntek este ismét koncerten voltunk, a változatosság kedvéért újra a Pannon Filharmonikusok előadásán a Műpában. :)
És én persze megint előre izgultam, hogy mi lesz a külön töltött félidőben, hogy fogja bírni Nándi, hogy fogom bírni én... De úgy tűnik, ez alkalommal feleslegesen aggódtam!! Történt ugyanis, hogy sikerült olyan helyre kérnünk a jegyeket (3.emeleti oldalpáholy, elég szabad ki-be járkálási lehetőséggel), ahonnan szükség esetén nagyon egyszerűen kisurranhattam. Ez adott egy jó adag lelki nyugalmat. Következő volt a terv: megpróbálunk mindhárman bemenni; kiderül, tetszik-e Nándinak a móka, ha nem, kimegyek vele, és a 2.rész lesz az "enyém". Be is mentünk, a teremőrnek sem volt ellenvetése (ezek szerint nem lehetett nagyon szokatlan neki a dolog). Nándor szépen elnézelődött egy ideig - de sajnos pont, mikor elcsendesedett a terem, ejtett meg egy kis hangpróbát, így kisurrantam vele rögtön. Az előtérben lévő puha vörös szőnyegen lecsüccsentünk, eljátszottunk, szóval tartottuk a kedves, mosolygós teremőrt. Szünetben szopi, majd az erősen álmosodó Nándor apján landolt a kendőben, én meg terembe be. Jól esett leülni, pihenni kicsit, és habár fájt a fejem, Debussy finom harmóniái szép fokozatosan nyugtatták le a bennem hulámzó gondolatokat. És nem is izgultam már kint maradt szeretteim miatt.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó, és belép rajta párom a teljesen elernyedt, alvó fiunkkal. Fülecskéjét befogva ringatózott vele a zenére, majd leültünk egymás mellé, és így maradtunk a koncert végéig - harmóniában, együtt. :)
Gyönyörű volt. Örülök, hogy ismét bevállaltuk a kísérletezést, és remélem, nem ez volt az utolsó ilyen tapasztalatunk.

Felháborodva

Nándorról eddig többnyire csak bűbájos, mosolygós képeket hoztam. Magam sem tudom, miért alakult így... talán, mert imádok ezekben gyönyörködni, és azt gondoltam, mások is ilyen típusú fotókban lelik örömüket leginkább. Nos, ideje szakítani a megszokással, íme egy háborgó tündérke. :)

Teáztunk!

Mint azt egy korábbi bejegyzésemben már említettem, Nándor világra jötte óta nem voltunk teázni a párommal (sem), és igencsak hiányzott a dolog. Nos, hétfőn nagyot gondoltunk, és este beültünk hármasban egy kicsi, hangulatos, indonéz teázóba a Keleti mellett.
Jól esett! Nándor egész tűrhetően viselte az egy helyben töltött időt, dumált, ide-oda leskelődött, elvolt a fatevéjével. Amikor meg nem, akkor felkapta valamelyikünk, és végigmutogatta neki a teaház csillogó, zörgő, csengő holmijait. Így mindenki jól járt; mi megpihentünk egy-két órára a hétköznapok forgatagában, Nándor pedig ismét új tapasztalattal gazdagodott. :)
Azért az este végére jól elfáradt az uraság, ahogy elindultunk a metró felé, fejét apja mellkasára hajtva aludt el a kendőben.

Utazás még egyszer - képekben

Utazás Kiállítás

Mivel Anyukám pár éve kiállítóként dolgozik a címben említett rendezvényen, idén (is) kilátogattunk az expo területére vele találkozni, és persze a leendő nyaralásunkhoz ötletet meríteni. :)
Odafelé úton kicsit aggódtam, hogy a mi érzékeny lelkű csemeténk hogy fogja bírni a tömeget, a zajt, a sok-sok új benyomást. Pár hónapja még viszonylag kevéssé tolerálta az ilyesmit, de úgy tűnik, mostanra fejlődhetett e téren is, ugyanis teljesen jól elvolt a dologgal. Sőt, szerintem élvezte! Apja hátán izgatottan nézelődött, ugrabugrált, élvezte a sok felé küldött mosolyt és kedves szót. Persze jó páran le is fényképezték, mint a kiállítás egyik legifjabb látogatóját. :)
Szó mi szó, büszke voltam rá, hogy ilyen szépen viseli a forgatagot! Így aztán nem maradhatott el a jutalom vásárfia sem. Csongrád standjánál gyönyörű fából faragott játékokat, használati eszközöket találtunk, melyekből Nándorunknak is válogattunk ezt-azt, hogy legyen mivel szórakoznia itthon.
Arra is rájöttünk, hogy kis országunk mely tájegysége az, melynek környékén nem nyaraltunk még, így most már kisebb körben kutathatunk kifizethető, bababarát szálláshelyek után.