2009. március 15., vasárnap

Koncert másképp

Péntek este ismét koncerten voltunk, a változatosság kedvéért újra a Pannon Filharmonikusok előadásán a Műpában. :)
És én persze megint előre izgultam, hogy mi lesz a külön töltött félidőben, hogy fogja bírni Nándi, hogy fogom bírni én... De úgy tűnik, ez alkalommal feleslegesen aggódtam!! Történt ugyanis, hogy sikerült olyan helyre kérnünk a jegyeket (3.emeleti oldalpáholy, elég szabad ki-be járkálási lehetőséggel), ahonnan szükség esetén nagyon egyszerűen kisurranhattam. Ez adott egy jó adag lelki nyugalmat. Következő volt a terv: megpróbálunk mindhárman bemenni; kiderül, tetszik-e Nándinak a móka, ha nem, kimegyek vele, és a 2.rész lesz az "enyém". Be is mentünk, a teremőrnek sem volt ellenvetése (ezek szerint nem lehetett nagyon szokatlan neki a dolog). Nándor szépen elnézelődött egy ideig - de sajnos pont, mikor elcsendesedett a terem, ejtett meg egy kis hangpróbát, így kisurrantam vele rögtön. Az előtérben lévő puha vörös szőnyegen lecsüccsentünk, eljátszottunk, szóval tartottuk a kedves, mosolygós teremőrt. Szünetben szopi, majd az erősen álmosodó Nándor apján landolt a kendőben, én meg terembe be. Jól esett leülni, pihenni kicsit, és habár fájt a fejem, Debussy finom harmóniái szép fokozatosan nyugtatták le a bennem hulámzó gondolatokat. És nem is izgultam már kint maradt szeretteim miatt.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó, és belép rajta párom a teljesen elernyedt, alvó fiunkkal. Fülecskéjét befogva ringatózott vele a zenére, majd leültünk egymás mellé, és így maradtunk a koncert végéig - harmóniában, együtt. :)
Gyönyörű volt. Örülök, hogy ismét bevállaltuk a kísérletezést, és remélem, nem ez volt az utolsó ilyen tapasztalatunk.

2 megjegyzés:

Bencze írta...

jaj, de örülök :)))) ügyesek vagytok és bátrak - ott a megérdemelt jutalom! ;)
:* m.

Prof írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.