2009. július 5., vasárnap

Hordozás nyáron

Tombol a hőség, mindannyian izzadunk, mint a lovak, Nándor is egy szál pelusban mászkál egész nap. Belegondolni is elég, hogy magunkra vegyük kendőben (vagy kötős kenguruban), és utána együtt-egymásra izzadjunk órákon át... Pedig a csimpi továbbra is igényli a testközelségnek ezt a formáját, bizony nap közben még mindig rajtunk alszik, nyár és hőség ide vagy oda.
Leírom, mit tudok a nagy melegben való hordozásról, hátha valakinek segít.
Igazából tavaly kezdtük el a dolgot, hisz Nándi a legnagyobb forróság közepette érkezett közénk, és két hetes korától naphosszat lógott rajtunk. Ráadásul a tetőtér, ahol akkor laktunk, iszonyatos meleg volt. Nanduban hordoztam Nándort (elől x-ben, ami ugye két réteg a babán), és neki bizony nem ritkán volt szinte az egész teste piros pöttyös. Melegkiütések. Nem mutattak valami jól, ellemben hamar kiderült róluk, hogy teljesen ártalmatlanok, és hamar eltűnnek.
Az összeizzadás valóban kellemetlen volt, de hát én úgy gondoltam, ha ez az ára a harmóniának, amit mindketten átélünk közben, akkor ám legyen. :) Ha kimentünk, minimális ruházatra szükség volt, nem nyomhattuk egy szál semmiben, mint itthon. Egy kombidresszt adtam ilyenkor Nándira, és ha olyan helyre értünk, ahol netán hűvösebb volt, lábára húztam egy zoknit. Működött a rendszer, túléltük a nyarat. :)
Idén nyáron ugye már batyuban és mei taiban hordozom az egy évesem, és el kell mondjam, hogy érzésem szerint az utóbbi a melegebb (miközben többen azt gondolják szellősebbnek).
Hogy a kendő vastagsága számít-e? Jó kérdés, szerintem nem igazán. Azaz annyiban de, hogy egy vékonyabb kendő nagyobb eséllyel vágja az ember vállát, de az összeizzadás bizony nem marad el így sem. A nyári hordozás már csak ilyen műfaj ;).
Mi Nanduban és Lanában is hordoztunk illetve hordozunk nyáron, mindkettő sávolyos szövésű pamut, nem éppen a vékonyabbik fajtából. De az izzadást és a melegkiütéseket leszámítva tényleg nincs ezzel probléma. Ha a hőség miatt nem hordoznánk, az nagyobb gond lenne, azt hiszem. :D
Egy szó mint száz, én biztatni szeretnék mindenkit, attól még, hogy meleg van, hordozzunk csak nyugodtan.

5 megjegyzés:

Unknown írta...

Mi is hordozunk ilyen melegben is!Attól a cseppünknek szüksége van a közelségre,szerintem egyáltalán nem zavarja őket az izzadás!:)Jó,hogy leírtad ezeket!

Timidudu írta...

Nóri, azért sikerült a csípőmre felkötözni B-t a végén :-P és tetszik neki, csak nehééééz már a súlya. Lehet rosszul csinálok valamit?!

Nóri írta...

Timi, egyrészről a kendőd útmutatója sajnos (valszeg) ölég hibás ahhoz, hogy kényelmetlen legyen a dolog (ezért is jobb valakitől jól megtanulni), másrészről az egyoldalas hordozás ilyen... hosszabb távon jól megkötve is kényelmetlen, főképp ilyen súlyú babával.
Háton könnyebb lenne. ;)

Timidudu írta...

Boldog névnapot Nóri!!!!!

Kisvic írta...

Milyen jó, hogy nem csak egy féle kendőmárkáról írhatsz, hanem bármiről!!! És tudsz hiteles lenni így. :-)