Ma ultrahang-vizsgálaton voltunk, amit már nagyon vártam, mert Picurt nem láttuk vagy 10 hete. Ami igen hosszú idő, főképp, ha beleveszem, hogy Nándorral sokkal gyakrabban voltunk uh-on. (Minek???)
No szóval némi bosszúság, sok várakozás után nagy végre bejutottunk a gép elé! Sajnos a doki kiküldte Nándort az apjával, mert kisfiam nem tudott síri csöndben lenni. (Nem visítozott, csak kommentálta a dolgokat, amúgy kíváncsi lett volna rá, no mindegy...) Így csak én láttam végül, hogy Kistesóval minden a legnagyobb rendben van!! :) Méretei a korának megfelelők, szíve szépen dobog, mindene megvan. :)))
És ha minden igaz, kislány!!! Ha ez valóban így van, akkor bejött a megérzésem, hisz jó pár hete lányként gondolok rá!
Szóval nagyon örülök annak, amit ma láttunk, megnyugtató volt ez a vizsgálat!
(Hogy miért nyugtalankodtam eleve? Áááá, ez már csak az én formám... Picur kevesebbet, diszkrétebben mocorog, mint anno Nándi ennyi idősen, én meg persze aggódtam, hogy ugye ettől még egészséges?? :D Meg a méhlepény-kérdéskör izgatott még, hogy ne fedje a méhszájat, mert ha ez lenne, az császáros szülést vonna maga után... de hála az égnek, csak mélyen tapad, ami fiunk esetében ugyanígy volt, és ez nem okozott semmilyen gondot! )
Amúgy maga a kórházi gépezet halálra frusztrált ma is... a sok-sok várakozás, hogy senki egy szóra nem méltat, hogy elárulja, miért várok annyi ideje, hogy kutyába sem vesznek, ha nem erőszakoskodom, hogy kiküldik a családomat mellőlem, hogy csak egy beteg vagyok... nem szeretem, na.
De ne legyek már ilyen negatív, lényeg, hogy második gyermekünk gyönyörűen fejlődik a pocakban! :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése