2009. november 18., szerda

Beteg?

Nándi az utóbbi egy hét során lázas volt, szombatot leszámítva minden nap. Első pár nap nem mentünk orvoshoz, mivel csak este-éjjel jött elő a hőemelkedés, és egyébként kutya baja nem volt, hangulata a szokott, aktivitása szintén. Egyedül csak az volt gyanúgy, hogy a szokottnál is kevesebbet evett szilárt dolgokból.
Aztán vasárnap este ismét lázas lett, hányt is, és kedve sem volt az igazi... biza ennek már fele sem tréfa, hétfőn irány a gyermekorvos.
Aki megvizsgálta, belenézett a torkába (semmi), megnyomkodta a fülét (semmi), és jól kikérdezett minket. Összességében úgy tűnik, hogy valószínűleg a fogzás okozta a tüneteket. :O Dokinő szerint elég sok fogacska készülődik (ezt mondjuk érzem én is), ez okozhat lázat, idegességet, lazább székletet, alvási problémákról nem is beszélve... chamomilla ch 15-öt javasolt szedni Nándinak. Plusz biztos ami biztos, vizelettesztet is kért, hogy ha esetleg húgyúti fertőzés lenne, kiderüljön, de erre nem lát sok esélyt szerencsére. (Holnap lesz meg az eredmény.)
Tehát tegnap óta homeózunk, és nem tudom, ennek köszönhetően-e, de ma már nem volt lázas a drága, kedve is sokkal jobb, és jobban eszik. :)
Remélem, tényleg csak a fogacskák okozták a az utóbbi hét nehéz napjait...

6 megjegyzés:

Családanyu Viki írta...

Drukkolok,hogy ne legyen már láza és a kedve is jobb legyen!
No meg hogy bujjanak ki hamar gond nélkül a fogacskák!

Prof írta...

Hát mit kerestél még a gép előtt ilyenkor? :)

Anita írta...

Jobbulást Nándinak!
megkérdezhetem, hogy melyik gyerekorvosnál jártatok?

Prof írta...

Anita:
Dr. Lengyel Boglárka
http://www.newgreenways.net/homeopatia/rendel.htm

Nóri írta...

Köszönjük, kedves Viki és Anita! :)
Nándi kedve ma pocsék volt, nagyon várom már azokat a fogakat. :/

Galagonya írta...

Jobbulást Nándinak!!!