2009. április 27., hétfő

Sebek

A tavasz gyönyörű, és házunk táján többnyire igen derűsen telnek a hétköznapok. Ezért is van, hogy szinte mindig pozitív hangvételű bejegyzésekkel bombázom az ide tévedőket. ;)
Most egy kevésbé szívderítő témáról is szót kell ejtsek... ennek apropója az, hogy Nándor tegnap túlesett élete első két olyan "balesetén", melyeknek látható nyoma maradt a fején. Három karcolás... nem mélyek, semmi nagyon komoly, de az anyai szív bizony vérzik helyettük is.
Nándor játék közben szerezte a sebeit, ráadásul úgy, hogy a közelében voltunk, és a sebeket okozó tárgyakat is viszonylag veszélytelennek ítéltük. Szegénykém nagyon keservesen sírt mindkét borulás után, potyogtak az óriási krokodilkönnyei. Persze rögtön karba vettük, simogattuk, kapott nyugtatós cicit, és az esetekre pár perccel úgy tett-vett tovább, mint akivel semmi nem történt. Engem viszont be kell valljam, gyötört kicsit a lelkiismeret furdalás. Hogy jobban kellett volna figyelni, hogy nem szabadott volna azokat a tárgyakat elérhetővé tenni neki, stb.
A másik oldalról vizsgálva azonban nem tűnik túl életszerűnek, hogy az egész lakást plüssel kibéleljük, hogy soha semmi hasonló ne történhessék a szemünk fényével. És bár az ember a szíve mélyén szeretné minden karcolástól megmenteni gyermekét, valahol még mélyebben azt is érzi, hogy nincs joga egy cseperedő, tapasztalatokból táplálkozó kis lényt visszatartani a világ felfedezésétől, és az ezzel járó kisebb megtorpanásoktól.

2 megjegyzés:

melinda írta...

ajaj, félek az első hasonló élménytől...:(

Nóri írta...

Jobb félni, mint megijedni! :D
Komolyra fordítva a szót... túl kell esni ezen is, nem hinném, hogy sokan ússzák meg. Ne parázz rá, jó?;)