
Nándor egyre inkább kötődik az apjához. Pár hónapja volt egy időszaka, amikor alig volt meg nála, utánam sírt, csak én voltam jó neki. Ez persze természetes a maga módján, én azért mégis nagyon örülök annak, hogy mára szépen lassan megváltozott a helyzet.
Látni kéne a lurkót, mikor esténként meghallja a kulcs csörgését... akármit csinált addig (alvást leszámítva), játszott, vagy épp nagy beleéléssel szopizott, ahogy meghallja az ismerős zajt, arra fordul, és izgatottan les. És ha meglátja az apját, az arca felvirul, és elkezd kurjongatni. :)
Ragaszkodásának megható jelét adta ma hajnalban. Én valamire felébredtem, és félkómásan keresgéltem magam mellett, hol van... vagy harminc centivel arrébb "találtam rá", szorosan az apja mellé kucorodva. Azt hiszem, nem kell részleteznem, milyen boldogság volt ezt látni.