Lehet, hogy kezd erőt venni rajtam a várandós hiperérzékenység? Olyan furcsa gondolatok úszkálnak a fejemben mostanság, muszáj őket kiírnom-meggyónnom, azt hiszem.
Szóval Nándor júniusban kétéves lesz, igazi nagylegény (nekem még mindig bébi!!). Pár hónappal ezelőttig folyamatos, testet-lelket melengető szimbiózisban éltünk vele; olyanban, amilyet csak kívánhat az ember, hogy megélje. :)
(Nem mondom persze, hogy ez néha nem volt picit fárasztó, mivel nagyjából semmi segítségünk nincs, de általában azért fürödtem benne.)
Mostanság azonban több ponton szakadozik a képlet... ilyen az, hogy már nem vagyok neki olyan, mint a levegő, Apjával is gyönyörűen elvan sok órán át akár. Sőt, a nagymamájával is, akit pedig ritkán lát. (Tudom, ez talán másnak nem nagy dolog, de nekünk az.)
Aztán a szopi... nekem már kicsit sok volt a napi kismillió alkalom, így (nap közben) visszavettem ebből. Bár ez egész könnyedén megy, és végeredményben jó, mégis hiányzik néha kicsit az elégedett, boldog arc, amit akkor láttam, mikor kívánságra csomagoltam ki a ciciket. :D
Aztán picurka érkezése... húúú, alig merek erről írni. Mert nagyon örülünk neki, hogy velünk van már, és izgalommal várjuk, és teljes szívből szeretjük őt is, mégis van bennem egyfajta gyász, ami az eddigi "mézeshármas" életünket illeti. Jöhetnek a kövek, tényleg fura ezt még leírni is.
Nyilvánvaló persze, hogy szimbiózisunk elsőszülött fiammal kicsit fel kell lazuljon, hogy beleférjen az új családtag, és gondolom, vele majd hasonló lesz az első év, egy test-egy lélek, satöbbi. No de ezt könnyebb átlátni aggyal, mint követni szívvel.
Főleg több gyermekes anya olvasóimtól kérem, hogy írjatok erről, ha tudtok, nálatok is volt ilyen "átmeneti érzészavar"?? S ha igen, milyen emlékeitek vannak erről? Segítene, ha tudnám, hogy más is átélt valami hasonlót, és nem én lettem végképp bogaras. :)
2 megjegyzés:
Szia Nóri,
nem lettél bogaras ;)
Bár nálunk más volt a helyzet, de én is kismillió dologtól féltem tesó érkezése előtt -ezek közt volt az is hogy mi van ha nem fogom tudni úgy szeretni mint az elsőszülöttet? Hiszen elsőkém olyan tökéletes meg minden, másodka meg tuti nem lesz teljesen ugyanolyan és akkor mi lesz, hogy osztom meg a szeretetemet?
Most visszagondolva erre olyan fura, megmosolyogtató hogy ilyenek miatt aggódtam, mert aztán úgy kialakult minden, olyan simán, könnyen, észre sem vettük.
Persze hogy más kettessel, másként szeretem, de ugyanannyira mindkettejüket :)
Szerintem normális sokat aggódni babaváráskor, de hidd el minden meg fog oldódni szépen :)))
Ezért is jó hogy van 9 hónapnyi felkészülési idő ;)
Minden jót Nektek!
Viki, köszi. :)
Megjegyzés küldése