Hát ennyi...

Nándor másfél hete nem szopizik.
Folytatta volna ő, drága szívem, továbbra is, de nekem már nagyon terhes volt a dolog, nem bírtam.
Július 21-én, szerdán délután sokalltam be, ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami már egy-két hónapja telítődött szép csöndben. Rá kellett jöjjek, hogy én bármennyire is szeretném neki tovább adni a cicit, a testem ebben már nem partner.
Így aztán a napi 2, elalváshoz adott szopiról kellett lemondanunk. Azért így, többes számban írom, mert egyikünknek sem volt könnyű az első hét. Pár napig volt sírás a ciciért, majd szépen lassan tudomásul vette a kis hősöm, hogy mi a helyzet. (Őszintén megbeszéltem vele, hogy anyának már fáj, bibis a cici, és majd akkor kaphat, ha kibújt a kistesó.)
A délutáni altatások még nehézkések, van, hogy nem is bírom lerakni, bármilyen fáradt.
De esténként már egészen harmonikus a lefekvés... megvárom, míg tényleg elég álmosnak látszik Nándi, akkor irány az ágyikó, ahol mesélek, vagy énekelek neki. És mikor minden jól megy, negyed óra alatt lecsukja a szemeit. Éjjel átlag egyszer ébred, akkor iszik a kulacsból, majd szépen gyorsan visszaalszik.
Hála az égnek, már nem sír az elveszett szopi miatt... néha rám mutat, hogy "ott van a cici", elmondja mellé, hogy bibis, és majd ha meggyógyul, akkor megint ehet belőle. :)
A közelség adásának ezt a módját igyekszünk máshogy pótolni persze. Sok-sok ölelést, puszit, simogatást kap a legényke, plusz időnként a hátamra is veszem kendőben, nehogy hiányt szenvedjen valamiben. (Egyébként ő is nagyon sokat simogat minket, annyira aranyos, el sem tudom mondani, :))) )

Hát így vagyunk. Összességében nem volt annyira nehéz az elválasztás, mint vártam, de azt sem mondhatnám, hogy nem fáj érte a szívem. Mindenesetre Nándi egy kis hős, hogy ilyen okosan felfogta a dolgot, nagyon büszke vagyok rá!

(Azért picit remélem titkon, hogy nem felejti el a híres cicis tudományát, s ha kibújt a lányunk, ő is kaphat még a tejciből addig, amíg igényli. És akkor talán kerekebb vége lesz ennek a történetnek...)

A nagymama képeiből

És még pár nyaralásos

Őrségi képek méééég :)

Őrségi nyaralásunk

Idén nyáron úgy alakult, hogy az Őrségben nyaraltunk, boldogítva ezzel Anyukámat és Bélát. ;)
Vagy 9 napot töltöttünk gyermekkorom boldog tündérvilágának helyszínén, és azt hiszem, nagyon jól sikerült napokat tudhatunk magunk mögött!
Az időjárás igazán strandolós volt, amit ki is használtunk: amikor csak lehetett kihúztunk a közeli tavakhoz, és végig pancsoltuk a délutánokat! :) Nándor továbbra is nagy-nagy vizipók, imádta a mókát!! A hűs, szabad tóvizet (ahogy ő visítozta csillogó szemekkel: "nagy ez a vííííííííz!!!!"), a meztelen homokozást, a trambulinban való végtelen ugrálásokat, meg amikor a felfújható csónakban fröcskölték egymást párommal. Persze az is tetszett neki, hogy kaphatott csokis pattogatott kukoricát (itthon nem sok édességet adunk neki), meg szabadon lejmolhatott a többi strandoló gyerkő csócsáiból. :D
Aztán imádta bizirgálni Csoki kutyát (Csipike mindig diszkréten arrébb sunnyogott, ha Nándor megjelent a színen), aki nagy türelemmel tűrte a megpróbáltatásokat... és a nagy séták a nagymamával, és Bélával! Nem is hiányolt minket ilyenkor.
Délelőttönként általában játszótér volt a program, ja, és felfedeztük (kisgyermekes szemszögből) a közvetlenül mellette csordogáló Zalát is, amibe kitűnően lehetett köveket dobálni - mindezt ráadásul árnyékban!
Nándor nagyon sok mindent tanult most az Őrségben. Kismillió új állat, azok hangjai, növények, gépek... minden érdekelte, mindent megjegyzett, sokat bővült az amúgy sem szűkös szókincse. Legviccesebb új tudása: megmutatja kérdésre, melyik a bal, illetve jobb keze, plusz ezen irányokba is jól indul el, ha kérjük. :)
A vonatozás hazafelé ugyan kissé küzdelmes volt légkondi nélkül, de túléltük, és megérte a hosszú út, gyönyörű hetünk volt!! (Biztos kihagyom most a felét annak, amit átéltünk, láttunk, de nem baj... beszéljenek inkább a képek!)

Belátó

Nándor esténként, fürdetés és vacsora után is sokszor kikívánkozik - játszótérre hintázni, vagy motorozni, ami épp eszébe jut.
Tegnap este sem tetszett neki az, hogy aludni kéne. Szopi közben ide-oda forgatta a szemét, majd felült, kinézett az ablakon, és a következő kijelentést tette:
"Nem esik a eső, és nem dörög a ég, csak fúj a szél, és késő van."
Hát majd' legurultam az ágyról a nevetéstől. :D

Duett

Ma este a szokásos énekelgetés zajlott valahogy így: Nándor kifigyelte az óra ketyegését, majd követelte a "tikk-takkos" dalt. (Tudjátok; "így ketyeg az óra/tikk-takk, jár...) Énekeltem, ő meg örült neki.
Aztán egyszer csak nem tetszett. Akkor Apának kellett dalolni.
Majd már ez sem volt jó! Végül ezt mondja a kis drága: "Énekeljen apa is, meg anya is!"
Így esett, hogy végül duetteztünk a fiunknak, aki nagy vigyorral díjazta a dolgot! :D