Terhesen

Nem rajongok ezért a szóért, a várandósat sokkal szebbnek érzem. :)
De be kell valljam, az utóbbi egy-két héten terhes lettem. Nem tudom, a baba nőtt-e nagyot, vagy csak én, minden esetre egyre nehezebbnek érzem magam. A pár héttel ezelőtti frissességem és (viszonylagos) fürgeségem már a múlté. Nehezen hajolok, lassabban menetelek, már háromszor is meggondolom, fölkeljek-e a székről...
Oké, végül is mit csodálkozom, ez már a harmadik trimeszter. Csak épp még vagy 13 hét hátra van, ami idő alatt továbbra is el kéne lássam magunkat valahogy. Jó, nem panaszkodom, mert amúgy semmi bajom, továbbra sem szúr, éget, fáj semmi, a hasam sem keményedik annyit, mint Hajnallal ez időtájt.
Csak kicsit zavar, hogy miközben én pörögnék a szokásos tempómban, a testem már lassanként visszafog.
Vajon eljött az ideje annak az (egyre fokozódó) befelé figyelésnek, ami a várandósság utolsó részének egyik fő feladata? S amit még ha nagyon akarok, sem tudok kikerülni?
Fura élmény lesz ez így tavasszal, amikor amúgy (végre!) minden a kifelé fordulásról fog szólni. :)
Másrészt meg tulajdonképpen teljesen helyén való a dolog, hiszen ez a baba is megérdemli, hogy figyeljek rá idebent is. (Gondolom, nem kell részleteznem, hogy két kinti gyermekünk mellett mennyi energiám maradt a várandósság mélyebb megélésére eddig... szegényem, csak nő a hasamban, mint a gomba, na majd idekint bepótoljuk. :) )

Agyigó, agyigó, farsang, farsang! :)

Holnap sor kerül ovis életünk első farsangjára! :)
Nándort úgy tűnik, megihlették a január hónapban minden nap át- és megélt három királyos játékok, s ennek nyomán "piros király" szeretett volna lenni. Kívánsága szerint készítettük hát el az ezüst koronát, a szintén ezüst, csillagos távcsövet, és hála kedves szomszédunknak, Annának, még piros palástunk is lett. :)
Hozok két képet az esti főpróbáról. Nagyon tetszik neki mindhárom kellék, remélem, jól sikerül a holnap!

Alkotás

Mostanában nagyon szeretjük Nándorral (meg Hajnallal is egyre inkább) a kreatív foglalatoskodást. A festés volt a nagy kedvenc mindig is (mondjuk minden nap nem kerül elő), de nagyon sok ollózás, rajzolás, gyurmázás is hozzájön ehhez. Egyebek mellett. :)
Szóval tegnap és ma nagyon jót gyurmáztunk együtt! :)
Őszinte leszek: még nekem is nagy élmény volt a gyúrás! Szép, színes gyurmákat vettünk meg kaptunk, és ahogy kézbe vettük, már szárnyalt is a képzelet mindannyiunk részéről.
Nándor például sok-sok hóembert készített. Nem is akármilyeneket ám! Volt apa- és anyahóember, meg sok gyerekük, ja és mindannyian szoknyát hordtak. :D A végére voltak vagy tízen, jól mutattak nagyon! A legszebb látvány persze nem az elkészült hóember-tömeg volt, hanem a fiunk koncentrációja, amivel gyúrta őket. Teljesen belefedkezett a dolgába!
Hajnal első sorban darabolt; számára úgy tűnik a gyurma minél apróbb részecskékre szedése okoz örömet ebben a játékban.
Én meg nem annyira konkrét dolgokat készítettem, sokkal inkább csak élveztem az érzést, ahogy alakul az anyag a tenyeremben, nagyon erőteljes, elemi ls felszabadító volt ez így. Néha a legváratlanabb irányból kapjuk az olyan élményeket, amelyek emlékezetessé teszik végül a napot, nem? :)
Az alkotás végül vad almazabálásba fordult, és utána mindenki elégedetten hagyta el a terepet.

Hozok pár képet, hát ilyen volt, s még ilyenebb. :)

Hát ilyenek vagyunk...

... kis pocakbérlőmmel a 24.héten. :)

Ismét diétán...

Úgy alakultak a dolgok mostanában, hogy több hónapnyi boldog tej- és tojásfogyasztás után visszatértünk a nulldiétára megint. Hogy miért?
Szóval a szoptatás utolsó pár hónapja alatt ettem már a fent említett étkeket, s már nem okoztak gondot Hajnalnál. Örültem nagyon! Majd szépen-óvatosan elkezdtem neki adni kicsi adagokban sajtot, néha tejfölt, kevés túrót, tojást... és úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, semmi pöttyösödés, emésztés oké, hurrá! Nándorral már jó ideje a laktózmentes dolgokra álltunk rá, és szintén semmi jelét nem láttam, hogy baj lenne ezzel.
Aztán jött a karácsonyi őrségi utunk. Mindketten egész mást (és rengeteget!) ettek, a nagymama főztje természetesen sokkal finomabb volt, mint itthon az enyém. :D Hajnal sokkal több  tej- és tojásfehérjét kapott, mint eddig bármikor.
Eredmény: szép lassan, de annál durvábban ismét bedurrant a bőre a szokott helyen (külső szeméremajkak, popsi), és egy új részen is, a hónaljánál. Én rutintalan, gombára gyanakodtam, ki is kevertem egy  jó erős kencét, ami sajnos semmit nem javított a dolgon. :( (És meg kell még említsem, hogy furcsa sírások is jöttek azokban az időkben; többnyire késő este/éjjel, látszólag ok nélkül!)
Tehát ott volt a felborult emésztés, sírások, és (mint kicsit később kiderült) az ekcéma. Utóbbira csak olyan két hét után kezdtem el gyanakodni, akkor végső elkeseredésemben rákentem a tavalyi Heim Pál kórházas túránkon kapott szteroidos krémet. Ez két nap alatt leszedte a durva gyulladást! Amint rádöbbentem a dologra, leálltunk a sok állati fehérjével is. Nem mondom, hogy most tökéletes  a bőre, de sokkal jobb. Próbálom rászánni magam, hogy elvigyem egy sztk-s bőrgyógyászhoz, akit nagyon dicsérnek a helyiek... meglátjuk.
Mindenesetre azóta ismét tejtermék- és tojásmentesen sütök-főzök. Most éppen nem esik rosszul a dolog, mert én sem kívánom ezeket, aztán ki tudja, később hogyan lesz...
Nándorral is nulldiétába kezdtünk. Azt mesélte nekem a dúlám (aki maga is allergiás gyerkőkkel rendelkezik), hogy arra hajlamos gyerekeknél a tejtermékek fogyasztása hiperaktív és agressziós üneteket produkálhat. Ő, mikor saját Nándor-korú nagyfiánál elhagyta ezeket, három hétre rá egész komoly változást figyelt meg a viselkedésén. Lenyugodott, abbahagyta a verekedést, stb. No szóval úgy döntöttem, mivel nálunk az allergia elég komolyan benne van a pakliban, teszek egy próbát. Ki tudja, hátha Nándornál is bezavarnak ezek az ételek! Egy próbát megér a dolog.
Amit az utóbbi napokban észleltem nála (szombat óta diétázik): egyértelműen javult a székletének állaga, (Bocsánat a részletekért, de hátha segít valakinek...) Meglátjuk.
Hát így próbálkozunk... a főzésnek e módja persze nem éppen egyszerű, sem nem olcsó, ellenben ismerős... azzal nyugtatom magam, hogy ha most kibírjuk pár évig a dolgot, teljesen elmúlhat az érzékenységük, és akkor nyert ügyünk van! :)
Honlapok is vannak szerencsére, melyek segítségével az ember könnyeben zöld ágra vergődik a mindennapokban. Ezt most találtam: http://allergenmentes.blogspot.hu/

Magunkról

Már egy ideje célozgat rá kedves férjem, hogy valahogy nem produkálok mostanság új írásos bejegyzéseket. Hát, szánom-bánom, így van, egyszerűen nem visz rá a lélek. Pörögnek a napok, reggel öltözés-kaja-ovi, délelőtt főzés-házimunka-stb., délután a két gyerkő mellett nem nagyon gépezek, este meg... lustulok. :) Vacsorázok, zuhany, olvasás, horgolás, esetleg némi beszélgetés vagy filmnézés Tiborral... hát kábé ennyi fér bele az energiáimba (vagy még ennyi sem, mert mondjuk altatáskor kidőlök).
Pedig amúgy lenne miről írni.

Hát akkor a lovak közé csapok...
Nándor egyre rutinosabb, okosabb ovis. :) Óvónénijei szerint teljesen jól beszokott, tudja és érti a szabályokat, otthonosan mozog odabent a többi gyerek között. Mondogatja ugyan időnként, hogy ő csak velünk szeretne lenni (ezt valahol természetesnek veszem), meg ne induljunk el (reggeli macera ugyebár), de összességében azt látom rajta, hogy igényli és szereti az ovit. Mivel Waldorfba jár, egyre megyek érte minden nap, és ez nem baj. Sőt. Nyilvánvalóan teljesen lefárasztja a csak délelőttös ovi is! Többnyire persze jó értelemben, de ebből azt szeretném kihámozni, hogy úgy látom, ennyi kell, és pont ennyi az elég neki. (Igazából elképzelnem is nehéz, hogy bírják az egész napozást az államikban, mikor naponta látom az amúgy nem kevéssé aktív gyermekemen, mennyire fáradt...)
Délutánonként többnyire már nem nagyon megyünk el itthonról, csendes játék, kreatívkodás, olvasás, sütés-főzés a program, és ez így tökjó mindannyiunknak. Meglepő módon kicsit sem hiányoznak a több órás játszózások (nekik sem)! :)
Nándor amúgy eszméletlenül fejlődik, a gondolkodása hihetetlenül árnyalt, alig bírom követni a kérdéseit, mindenre kíváncsi. Nagyon-nagyon okos. Remélem, lassanként érzelmileg is eléri azt a magas szintet, amit agyilag hoz. Bár semmi komoly gond nincs e téren sem, szerintem egy ennyi idős gyerek tipikus sajátosságait hozza... csak az nehéz nála, hogy az agyi fejlettségét tekintve az ember hajlamos mást várni viselkedésben (pl. dacosság/szófogadás), mint ahol éppen tart. Számomra ez napi többször átgondolandó dolog, azaz hogy azért, mert olyan okos, ne várjak tőle felnőtt viselkedést, belátást.
Egyébként sokat változott az utóbbi hónapokban. Kézügyessége ugrásszerűen fejlődött, ügyesen bánik ollóval, késsel, egyre változatosabban, részletesebben rajzol (bár továbbra sem ez utóbbi a kedvenc foglalatossága). Mozgásán csak ámulok: szabályos artista mozdulatsorokat produkál, nagyon bátor és ügyes, profin kontrollálja a testét, ha urgrabugráról van szó. :)
Ja, és továbbra is rajong mindenért, ami technika és szerelhető. :D
Ragaszkodó, és (többnyire) nagyon kedves velünk és Hajnallal is, időről-időre kifejti, mennyire szeret minket. :) Persze a húgát szokta piszkálni, megvannak a tipikus napi meneteink, kis csatáink... gondolom, ezeket minden kedves több gyerekes blogolvasóm ismeri (pl.rögtön azzal akar játszani, amihez épp a tesója kezdett, stb.). Nem mondom, hogy mindig sima idegekkel viseljük a műsort, de majd csak jobb lesz. (Vagy: ahogy elnézem az idősebb gyerekekkel rendelkező ismerősöket, hááááát...)

Hajnal kész kis nő! Táncol, énekel, imád mindent, ami szép. :)  Ő is profin hozza a korára jellemzőket, lásd: két hónapja belementünk vele is a dackorszakba. Hát, nem mondom, a mi kis cuki, ennivaló leánykánk azóta időnként elég komoly kihívást jelent. :D Kezdve a nem-nem-nem rohamokkal (ezeket ismerem már), folytatva a sikítós-remegős óriáshisztikkel (ezek újak!)... s ki tudja, mi jön még? ;)
Egyébként természetesen továbbra is cuki és ennivaló, csak már nem az egy éves verzióban (nahát!).
Énekel, mindig, mindenhol. Szerintünk zseniális. Dalkincse valahol ötven körül lehet, és szinte minden nap hozzátanul egy-egy újat. (Látni kell, ahogy tanul!! Miközben énekelek, ő feszes arccal figyel, csak a szája mozog --- memorizálja a szöveget!) Teljesen pontosan énekel egy rakás dalt, mind szövegre, mind dallamra és ritmusra nézve. És újabban variál!! Azaz például lapozgatja a kedvenc daloskönyvét , adott oldalon a rajzhoz párosuló dal szövegét pedig az éppen aktuális kedvenc dallammal énekli, s ha a ritmus nem stimmel, úgy alakítja, hogy kijöjjön! Nehéz ezt szóban átadni, hallgatni viszont akkora élmény...!
Rajzolni is imád, a különféle rajzeszközeinket bizony ő használja többet, nem a bátyja. (Mondjuk ez nem lep meg, én is imádtam rajzolni gyerekként, míg fiútesóim nem pont ebben jeleskedtek.)
Játékok között komolyabb figyelmet a plüss állatoknak, s a dupló-jellegű építőknek szentel, ügyesen kreál tornyokat, kerítéseket. Amúgy mivel tele vagyunk "fiús" játékokkal, persze teljesen otthonosan mozog a favonatok, autók között is, ezeket is nagyon szereti.
Olvasni imád még: lapozgatja a könyveket, hangosan mesél közben, és az adott szereplőkkel társalog, pl.: "Öltözzünk! jössz hátamla, Babóca?" :D Meg kell zabálni, komolyan.
Ja, beszédfejlődés: szépen ragoz már, teljesen épkézláb mondatokban fogalmazza meg már többnyire, mit szeretne. Pl. "Szeletnék enni/szeletnék zenét hallgatni", stb.
Sokszor mondja, kiket szeret. :) Hosszú a sor, nagyjából így szokott szólni, hogy: "Szeletem a anyát. Szeletem a Bándolt. Szeletem a apát. Szeletem a nagymamát. Szeletem a nagypapát. Szeletem a Misit. Szeletem a Ákost (kedves dúlám kisfia, első szerelem!)." És így tovább.

A szoptatást nagyon szépen lezártuk, már egyáltalán nem említi, csak ha lát valakit cicizni. Altatása mostanság vagy ágyban, énekléssel/meséléssel történik, vagy oviba menet az esernyőkocsiban. (Igyekszem kevesebbet hordozni, mert a hosszabb háton alvások sajnos nekem már nem férnek bele...)

Gyerekeim apja keményen állja a sarat a munkahelyén és itthon. Hála az égnek, normális helyen dolgozik egész jó munkahelyi légkörrel körülvéve, munkáját elismerik és díjazzák. Ha minden igaz, hamarosan pár napra külföldre szólítja a kötelesség! :)
Ha nem is minden este, de gyakran vesz részt az esti rutinunkban, ő szolgáltatja a fiunk székely monda adagját :) , hétvégenként meg az olyan mozgósabb programokat, amelyek már nem passzolnak az állapotomhoz (pl.korcsolyázás). Ja, és artistáskodik Nándorral, na az a kedvencem!
Mivel énekelni is szeret, Hajnal gyakran befogja őt is kezében a daloskönyvvel. ;)
S elévülhetetlen érdeme, hogy hormonfröccseim  hullámain is próbál szörfözni, néha már sikerül is. :D


Én meg élem a kismamák boldog, gondtalan életét. :) Immár egy 22 hetes (vélhetően) kislány lakik a hasamban, aki aktívan mocorog, és szép nagy hodályt növesztett már magának. (Sajnos pocakfotókkal nem állok túl jól, azaz khm, egy sincs... igyekszem pótolni!) Semmi különöset nem tudok mondani szerencsére, minden a legnagyobb rendben van, egészségesek vagyunk, semmi nem fáj sehol. Még a tipikus symphysis-fájdalom sem ért utol, ami pedig ilyenkor már mindkétszer megvolt eddig. Remélem, még sokáig felém sem néz! Csípőfájdalom nélkül szebb az élet, no. :)
Egyetlen terhes-bosszúságom az egészségüggyel, a terhesgondozás kacifántos működésével függ össze, de ezt már úgyis tudjátok.

Természetesen otthonszülésre készülünk, végre-végre kimondhatom, hisz kedves bábánk már legálisan, engedéllyel végzi áldásos, pótolhatatlan munkáját!!! Most már nincs más hátra, mint (egy halom egyéb követelménynek megfelelve) szépen kihordani az egészséges, tökéletes, jól fekvő, nem túl nagy babánkat a 37.hétig, és akkor remélhetőleg harmonikusan, háborítatlanul, apja és testvérei körébe születhet a legkisebb kincsünk.

Énekes testvérek :)

Nándorral és Hajnallal sokat éneklünk nap, mint nap. Íme két videó egy kis ízelítőként a pacsirtákról! :)