Már egy ideje célozgat rá kedves férjem, hogy valahogy nem produkálok mostanság új írásos bejegyzéseket. Hát, szánom-bánom, így van, egyszerűen nem visz rá a lélek. Pörögnek a napok, reggel öltözés-kaja-ovi, délelőtt főzés-házimunka-stb., délután a két gyerkő mellett nem nagyon gépezek, este meg... lustulok. :) Vacsorázok, zuhany, olvasás, horgolás, esetleg némi beszélgetés vagy filmnézés Tiborral... hát kábé ennyi fér bele az energiáimba (vagy még ennyi sem, mert mondjuk altatáskor kidőlök).
Pedig amúgy lenne miről írni.
Hát akkor a lovak közé csapok...
Nándor egyre rutinosabb, okosabb ovis. :) Óvónénijei szerint teljesen jól beszokott, tudja és érti a szabályokat, otthonosan mozog odabent a többi gyerek között. Mondogatja ugyan időnként, hogy ő csak velünk szeretne lenni (ezt valahol természetesnek veszem), meg ne induljunk el (reggeli macera ugyebár), de összességében azt látom rajta, hogy igényli és szereti az ovit. Mivel Waldorfba jár, egyre megyek érte minden nap, és ez nem baj. Sőt. Nyilvánvalóan teljesen lefárasztja a csak délelőttös ovi is! Többnyire persze jó értelemben, de ebből azt szeretném kihámozni, hogy úgy látom, ennyi kell, és
pont ennyi az elég neki.
(Igazából elképzelnem is nehéz, hogy bírják az egész napozást az államikban, mikor naponta látom az amúgy nem kevéssé aktív gyermekemen, mennyire fáradt...)
Délutánonként többnyire már nem nagyon megyünk el itthonról, csendes játék, kreatívkodás, olvasás, sütés-főzés a program, és ez így tökjó mindannyiunknak. Meglepő módon kicsit sem hiányoznak a több órás játszózások
(nekik sem)! :)
Nándor amúgy eszméletlenül fejlődik, a gondolkodása hihetetlenül árnyalt, alig bírom követni a kérdéseit, mindenre kíváncsi. Nagyon-nagyon okos. Remélem, lassanként érzelmileg is eléri azt a magas szintet, amit agyilag hoz. Bár semmi komoly gond nincs e téren sem, szerintem egy ennyi idős gyerek tipikus sajátosságait hozza... csak az nehéz nála, hogy az agyi fejlettségét tekintve az ember hajlamos mást várni viselkedésben (pl. dacosság/szófogadás), mint ahol éppen tart. Számomra ez napi többször átgondolandó dolog, azaz hogy azért, mert olyan okos, ne várjak tőle felnőtt viselkedést, belátást.
Egyébként sokat változott az utóbbi hónapokban. Kézügyessége ugrásszerűen fejlődött, ügyesen bánik ollóval, késsel, egyre változatosabban, részletesebben rajzol (bár továbbra sem ez utóbbi a kedvenc foglalatossága). Mozgásán csak ámulok: szabályos artista mozdulatsorokat produkál, nagyon bátor és ügyes, profin kontrollálja a testét, ha urgrabugráról van szó. :)
Ja, és továbbra is rajong mindenért, ami technika és szerelhető. :D
Ragaszkodó, és (többnyire) nagyon kedves velünk és Hajnallal is, időről-időre kifejti, mennyire szeret minket. :) Persze a húgát szokta piszkálni, megvannak a tipikus napi meneteink, kis csatáink... gondolom, ezeket minden kedves több gyerekes blogolvasóm ismeri (pl.rögtön azzal akar játszani, amihez épp a tesója kezdett, stb.). Nem mondom, hogy mindig sima idegekkel viseljük a műsort, de majd csak jobb lesz. (Vagy: ahogy elnézem az idősebb gyerekekkel rendelkező ismerősöket, hááááát...)
Hajnal kész kis nő! Táncol, énekel, imád mindent, ami szép. :) Ő is profin hozza a korára jellemzőket, lásd: két hónapja belementünk vele is a dackorszakba. Hát, nem mondom, a mi kis cuki, ennivaló leánykánk azóta időnként elég komoly kihívást jelent. :D Kezdve a
nem-nem-nem rohamokkal (ezeket ismerem már), folytatva a sikítós-remegős óriáshisztikkel (ezek újak!)... s ki tudja, mi jön még? ;)
Egyébként természetesen továbbra is cuki és ennivaló, csak már nem az egy éves verzióban (nahát!).
Énekel, mindig, mindenhol. Szerintünk zseniális. Dalkincse valahol ötven körül lehet, és szinte minden nap hozzátanul egy-egy újat. (Látni kell, ahogy tanul!! Miközben énekelek, ő feszes arccal figyel, csak a szája mozog --- memorizálja a szöveget!) Teljesen pontosan énekel egy rakás dalt, mind szövegre, mind dallamra és ritmusra nézve. És újabban variál!! Azaz például lapozgatja a
kedvenc daloskönyvét , adott oldalon a rajzhoz párosuló dal szövegét pedig az éppen aktuális kedvenc dallammal énekli, s ha a ritmus nem stimmel, úgy alakítja, hogy kijöjjön! Nehéz ezt szóban átadni, hallgatni viszont akkora élmény...!
Rajzolni is imád, a különféle rajzeszközeinket bizony ő használja többet, nem a bátyja. (Mondjuk ez nem lep meg, én is imádtam rajzolni gyerekként, míg fiútesóim nem pont ebben jeleskedtek.)
Játékok között komolyabb figyelmet a plüss állatoknak, s a dupló-jellegű építőknek szentel, ügyesen kreál tornyokat, kerítéseket. Amúgy mivel tele vagyunk "fiús" játékokkal, persze teljesen otthonosan mozog a favonatok, autók között is, ezeket is nagyon szereti.
Olvasni imád még: lapozgatja a könyveket, hangosan mesél közben, és az adott szereplőkkel társalog, pl.: "Öltözzünk! jössz hátamla, Babóca?" :D Meg kell zabálni, komolyan.
Ja, beszédfejlődés: szépen ragoz már, teljesen épkézláb mondatokban fogalmazza meg már többnyire, mit szeretne. Pl. "Szeletnék enni/szeletnék zenét hallgatni", stb.
Sokszor mondja, kiket szeret. :) Hosszú a sor, nagyjából így szokott szólni, hogy: "Szeletem a anyát. Szeletem a Bándolt. Szeletem a apát. Szeletem a nagymamát. Szeletem a nagypapát. Szeletem a Misit. Szeletem a Ákost (kedves dúlám kisfia, első szerelem!)." És így tovább.
A szoptatást nagyon szépen lezártuk, már egyáltalán nem említi, csak ha lát valakit cicizni. Altatása mostanság vagy ágyban, énekléssel/meséléssel történik, vagy oviba menet az esernyőkocsiban. (Igyekszem kevesebbet hordozni, mert a hosszabb háton alvások sajnos nekem már nem férnek bele...)
Gyerekeim apja keményen állja a sarat a munkahelyén és itthon. Hála az égnek, normális helyen dolgozik egész jó munkahelyi légkörrel körülvéve, munkáját elismerik és díjazzák. Ha minden igaz, hamarosan pár napra külföldre szólítja a kötelesség! :)
Ha nem is minden este, de gyakran vesz részt az esti rutinunkban, ő szolgáltatja a fiunk székely monda adagját :) , hétvégenként meg az olyan mozgósabb programokat, amelyek már nem passzolnak az állapotomhoz (pl.korcsolyázás). Ja, és artistáskodik Nándorral, na az a kedvencem!
Mivel énekelni is szeret, Hajnal gyakran befogja őt is kezében a daloskönyvvel. ;)
S elévülhetetlen érdeme, hogy hormonfröccseim hullámain is próbál szörfözni, néha már sikerül is. :D
Én meg élem a kismamák boldog, gondtalan életét. :) Immár egy 22 hetes (vélhetően) kislány lakik a hasamban, aki aktívan mocorog, és szép nagy hodályt növesztett már magának. (Sajnos pocakfotókkal nem állok túl jól, azaz khm, egy sincs... igyekszem pótolni!) Semmi különöset nem tudok mondani szerencsére, minden a legnagyobb rendben van, egészségesek vagyunk, semmi nem fáj sehol. Még a tipikus symphysis-fájdalom sem ért utol, ami pedig ilyenkor már mindkétszer megvolt eddig. Remélem, még sokáig felém sem néz! Csípőfájdalom nélkül szebb az élet, no. :)
Egyetlen terhes-bosszúságom az egészségüggyel, a terhesgondozás kacifántos működésével függ össze, de ezt már úgyis tudjátok.
Természetesen otthonszülésre készülünk, végre-végre kimondhatom, hisz kedves
bábánk már legálisan, engedéllyel végzi áldásos, pótolhatatlan munkáját!!! Most már nincs más hátra, mint (egy halom egyéb követelménynek megfelelve) szépen kihordani az egészséges, tökéletes, jól fekvő, nem túl nagy babánkat a 37.hétig, és akkor remélhetőleg harmonikusan, háborítatlanul, apja és testvérei körébe születhet a legkisebb kincsünk.
