Hajnal 4 éves!!

Drága kicsi lányom!

Különleges, intenzív, nyugodtan induló, majd hirtelenné váló születéseddel két gyermekes és lányos anyává tettél. Köszönöm!
Ahogy azt is, hogy részese lehetek annak a gyönyörű folyamatnak, melynek során egyik szirmod a másik után nyílik ki. Azt hiszem, jól hallottam a nevet, amit azon a bizonyos jógaórán -nagyjából félidősen a hasamban- súgtál nekem... mert igazi Virág vagy. Színes, friss, gyönyörű, nagyon-nagyon élő.
Kívánom, hogy mindig úgy ragyogj, ahogy eddig tetted, mert szebbé teszed a világot.
Boldog szülinapot, Hajnal!

Nándor 6 éves

Nándor ma este töltötte a 6.évét!
Reggel azzal kezdtük a napot, hogy elmeséltem neki, hogyan jött e világra. Egymáshoz bújtunk, úgy mondtam el neki, hogy Ő volt nekünk addigi életünkben a legnagyobb ajándék, ő tett minket apává, s anyává.
Tudom, hogy érezte, mire gondolok. És hálás szívvel gondolok arra, hogy ilyen különleges kisfiú talált meg minket, hogy szülőt neveljen belőlünk. :)

Nagyon boldog 6. szülinapot kívánunk Neked, Nándor! :)))

Lili egy éves lett!

Drága, édes, cuki kislányunk,

azt hiszem, mindannyiunk nevében nyugodtan írhatom, hogy különleges ajándék vagy nekünk! Egy csoda volt már az is, ahogy világra jöttél; ez az első, amit megköszönök Neked! És azt is, hogy születésed pillanatától fogva minden napot bearanyozol folyamatos vidámságoddal, áradó szereteteddel, játékos kópéságoddal! :)
Boldogok vagyunk, hogy itt vagy velünk!
Még sok-sok szépséges szülinapot kívánunk Neked, Lili!

Hajnal 3 éves :)

Hát ismét egy szülinap. :)
Hajnal ma hajnalban töltötte be a harmadik életévét.
Igazi három éves a lány! :))) Öntudatos, csacsogó, egyre önállóbb csajszi, aki bizony erőteljesen mutatja a dackorszaknak nevezett időszak tüneteit is... sebaj, ezen is túl leszünk hamarosan! S addig fürdőzhetünk mindannyian abban a derűben, frissességben, és persze a soooook dalban, amit nap, mint nap kapunk tőle! :) 
Még sok-sok boldog születésnapot kívánunk Neked, kis-nagylányunk!

Pár képet hozok is a születésnapi zsúrjáról... jól érezte magát az ünnepelt, annyit elmondhatok! :)

Lili Róza születésének története

Pici Lili ma egy hetes, nekifekszem hát az ő története, a mi történetünk megírásának. Mert egy hete egy új gyermek, és egy három gyermekes családanya is született. :)

Lilivel szépséges, könnyű, gondtalan várandósságom volt. Az első harmadban alig voltam rosszul, aztán pedig elmaradt a másik két alkalommal menetrendszerűen jelentkező csípőfájdalom, ami nagyon megkeserítette az életet akkoriban. A két gyerkővel és apukájukkal ide-oda mentünk, sokat mozogtunk, kirándultunk, együtt vártuk a kistestvért.

Az előző két szülésem után egy dologban voltam biztos: ha törik, ha szakad (és persze a baba is jól van), nem szeretnék kórházba menni. Nem voltak ugyan különösebben traumatikus szüléseim, tulajdonképp nem panaszkodhatok e téren, de mégis... valami mindig hiányzott, egyik után sem tudtam abban  a nyugalomban lenni, hogy minden kerek. Hiányérzetek maradtak meg belül, bűntudatok, hogy többet-jobbat kellett volna adjak azokban a fontos legelső órákban.

Tehát Lilivel a pocakban nekiálltam bábát keresni. Ez idő tájt már válogatni is lehetett a bábapraxisok között, s azt hiszem, a lehető legjobb segítőkkel hozott végül össze a jó sorsunk! (Nem tudom írásba önteni, mennyire hálás vagyok nekik!!) Lett így egy nagyon kedves dúlám, Réka, és egy fantasztikus bábám, Ági, akik az egész várandósság alatt mindig elérhetők voltak, amikor szükség volt rájuk!

Ahogy közeledtünk a kiírt időponthoz, biztos voltam benne, hogy ez a baba korábban jön kicsit. Nagyon lent volt a pocak, s benne ő is, örültem, hogy kihúztuk a 37.heti vizsgálatig egyben. Ági is megerősített abban, hogy a testem s a baba már készülőben vannak.

És még valamiben szintén biztos voltam: gyorsan, nagyon gyorsan fog születni. Nem tudom, miért gondoltam ezt. talán az előző szülésekből kiindulva... meg ugye a harmadik gyerekek könnyen jönnek.

Végül azonban jól megtréfált bennünket a ráérős kicsi lánykánk mindkét tekintetben!
Elhagytuk a 40.hetet, és ő csak nem bújt ki... jöttek a két naponta CTG-k, meg persze részemről a türelmetlenség (de jó lenne már szülni!), praktikák bevetése sorra, de baba sehol. Sok-sok jóslóm volt, mondhatni minden este vajúdtam egy kicsit, de sosem sűrűsödtek 8-10 perceseknél gyakoribbakra ezek a fájáskák. A 41.hét után már éreztem, hogy a küszöbön állunk: volt egy nagy kiborulásom, tulajdonképp végigsírtam egy napot... próbáltam elengedni az esetleges gátló lelki dolgokat, amelyek visszatarthatták a picurt, sokat dolgoztam belül.

S ő végül a 42.hét derekán, egy csütörtöki délutánon jelezni kezdett. Eltávozott a nyákdugó, majd (mint az később kiderült) elkezdett kis adagokban folydogálni a víz. Csütörtök este 6 perces kontrakciókkal hívtuk ki Rékát, a dúlánkat. Egész éjjel 6-8 percenként jöttek a nem túl durva hullámok, s míg kis családom a hálószobában aludt, mi a nappaliban dolgoztunk. Labdán ringatóztam, sétáltam bele-beleguggolva az összehúzódásokba, és élveztem a szünetekben Réka masszázsát. Majd lassan eljött a reggel, a kontrakciók ritkultak, ahogy mindenki felébredt. Végül gyermekeim és apjuk elindultak oviba, én pedig ledőltem pihenni. Sikerült is aludnom vagy 2 órát. Réka velem maradt a nap további részére is, amiért ismét nem tudok elég hálás lenni. Sokat sétáltunk, beszélgettünk, hogy tovább oldódhassanak a gátak. Kontrakciók elszórtan jöttek csak.
Este aztán ismét beindult a folyamat, ekkor már erősebbek voltak a hullámok, én pedig kicsit jobban befelé tudtam fordulni. Ekkor még egy segítség érkezett Éva személyében, aki szintén dúlaként csatlakozott, és finom olajkeverékeivel kényeztető derék- és talpmasszázzsal segített. Meg persze napsugaras természetével is! Ahogy egyre beljebb mentem, elkezdtem olyan jeleket produkálni, melyek dúláimat arra intették, ideje bábát hívni. (Amúgy emlékszem, mondtam nekik, hogy neeem, nem azért fázom! Nem azért kívánom a forrót! És magamban sem mertem még elhinni, hogy ebből egyhamar baba lenne.) Végül hívtuk Ágit, aki a kádban talált engem egy lazító muskotályzsályás fürdőben. És akkor szépen lassan ismét csak leállt a folyamat. A vizsgálat szerint ugyan vékony és puha volt a méhszáj, de minimális a tágulás (cserébe a baba feje teljesen lent).
Kissé elszontyolodtam, bár valahol belül tudtam, hogy még nem vagyunk közel a végéhez...

Ági javaslatára lefeküdtem az ágyba, Réka bekötötte egy kendővel a szemem, és kontrakciók közepette elaludtam. Kísérőim a nappaliban pihentek le. Reggel arra ébredtem, hogy segítőim odaát már ébren vannak. Elbúcsúztunk, megegyeztünk, hogy telefonálok, ha ismét belelendülünk.

Egyedül maradtam hát az otthonunkban, családom többi tagja még nem volt ott (nagypapánál aludtak, hátha kibújik a picur...). Nagy erőket éreztem magamban ezen a szombat reggelen, elkezdtem takarítani, rendet rakni, kenyeret készíteni. Egész délelőtt eltöltötte a szívemet a hála azért, hogy így történnek, hogy így történhetnek a dolgok. Hogy ilyen hihetetlenül empatikus segítőim vannak, hogy a férjem is biztosítja a szükséges nyugalmat, s elviszi a gyerekeket (ellentétben az előzetes tervekkel).

Délután ide-oda mentünk a családdal, miközben időnként jöttek az összehúzódások, én pedig magamban mulattam azon, hogy szép csendben vajúdok úgy, hogy az alig látszik rajtam. :)

Este a már megszokott módon újraéledt a folyamat. Mikor mindenki elaludt, s én 6 percenként fájtam már, hívtam Évát (Réka elutazott). Egyre fájdalmasabb, szaggatóbb kontrakciókkal sétálgattunk a nappaliban, mikor nagyjából hajnali fél 4-kor megébredt Nándor, az öt évesem.

Innentől két dúlám volt, tudniillik a fiam teljes erőbedobással és lelkesedéssel kente rám az olajokat, s masszírozott. Egy-egy fájás közben velünk ringatózott, és azt mondogatta, hajrá fájás! :) Azt is elárulta, hogy azért ken sok finom, illatos olajat a hasamra, hogy megérezze a baba, és kibújjon! :)

Hét körül Hajnal lánykám is megébredt, és nem sokkal azután a férjemet is felvertük, hogy ha lehet, vigye ki őket, mert ismét ritkulnak az összehúzódások. Bárhogy is, de a harmadik éjszakámat töltöttem vajúdva, alvás nélkül, már nagyon szerettem volna kint tudni a kisebbik lányunkat. És a vasárnap reggeli összehúzódások intenzitása már tényleg azt sugallta, hogy lassan, de biztosan már megérkezik közénk!

Miután kis családom elhagyta a terepet, hirtelen már 3 perces kontrakciók jöttek, majd 1 percesek. Gyorsan hívtuk Ágit, én pedig bepattantam a kádba, hátha kicsit lassítunk a dolgok menetén, és kivárjuk a bábát. :) Ez a reményünk bejött: a kádban 3-4 percenként leptek el a hullámok. Számomra meglepő módon (mert ilyet még nem éreztem addig) már nem is annyira a méhszáj környékén húzódott a hasam, hanem a combtöveim szaggattak kegyetlenül. És fájásról fájásra érzékeltem, merre van éppen a babám feje, hogyan kerül egyre lejjebb. Ági olyan 9 óra tájt érkezett, szívhangot hallgatott, mindent rendben talált. Míg vártuk a kitolási szakot, beszélgettünk a szünetekben. Nagy szükségem lehetett még ekkor  is arra, hogy elengedjek ezt-azt... és Ági ebben is partner volt!
S ekkor jöttem rá arra is, hogy félek a kitolástól. Hogy miért? Talán az előző szülések emlékei miatt? Nándornál fekve nyomás, szenvedés, gátmetszés... Hajnalnál kényszerű visszatartás, mert be kell érni a kórházba...

Idővel hányingert éreztem, de csak olyan messziről, nem is lett belőle semmi. Aztán még ettem is: Éva finom házi sajtot hozott az éjszaka, most ezt adagolta nekem falatonként.

Lassan elkezdtem érezni az ismerős tolási ingert. Ekkor már nem esett jól a vízben fekvés, próbáltam, milyen pozíció lenne jó, hát semmi nem működött... egyre nyomorultabbul éreztem magam, kiszolgáltatottnak... végül a kád végébe térdeltem, a szélére könyököltem (szegény Ági alig fért hozzám a csaptól!), és így toltam veszettül. Nem azért, mert akartam, hanem mert kellett. Nem tudtam nem tolni, úgy éreztem, szétszakadok, ha nem bújik ki rögtön! Kísérőim csak biztattak, hogy jól csinálom, de én akkor már csak annyit tudtam, hogy ebbe belehalok mindjárt. Sajgott a derekam, ennek hangot adtam, mire Ági rögtön jó erős olajos masszázzsal könnyített rajtam. Amúgy nagyon szenvedtem, ordítottam, vonyítottam, sikítottam, még szerencse, hogy nem éjszaka volt, különben az egész ház felébredt volna.

Aztán egyszer csak szóltak a segítőim, hogy fogjam meg a fejét, mindjárt kint van. Nem éreztem erőt, hogy odanyúljak, de ők vezették a kezem, és tényleg!! Tényleg majdnem kint volt már! Hát új erővel kezdtem tolni, és hamar ki is bukkant a pici lányunk fejecskéje! Párat nyöszörgött, én pedig nem tudtam elhinni, hogy ez valóban történik, hogy ez már az ő hangja! A teste már ajándék-érzés volt, ahogy kibújt, ezt szerintem nem fogom elfelejteni soha. És kint volt végre!!! :) Mindenki ujjongott, mondták, hogy milyen gyönyörű, milyen tökéletes! Kis nyöszörgést hallottam tőle, ami után próbáltam én is szemügyre venni, és megkapni őt Ágitól. Ki kellett keveredjünk a köldökzsinórból, és meg kellett fordulni, ami akkor nagyon bonyolult műveletnek tűnt. Miután aztán megkaptam őt, kiléptem a kádból, és segítőim támogatásával a nappaliban lévő kanapéhoz sétáltunk. Közben az órára néztem; dél múlt pár perccel. Micsoda belépő, délben születni!

A kanapén közvetlenül hozzám simulva tették mellém Lilit, és elkezdtünk ismerkedni. :) Ő csak lesett, kereste éberen a szemkontaktust, csuda édes volt! Aztán pár perc után cici-igény mutatkozott, így mellre tettem. (Ahonnan azóta sem jött le még túl hosszú időre.)

A lepényre majdnem egy órát vártunk, addig a köldökzsinórt sem vágtuk el. Nem akarózott felállni, pedig Ági mondta, hogy akkor könnyebben jönne. Végül csak megszültem fekve is. Onnantól nagyon megkönnyebbültem testileg, lelkileg. És akkor, egy órára rá, hogy megszületett Lili, a zsinór is el lett vágva.  Tényleg nem lüktetett már (nem úgy, mint testvéreié a kórházban). És az, hogy a lepényt sem rángatták ki belőlem ez alkalommal, szintén sebeket gyógyított. A Hajnal lányom születésekor tapasztaltak után tartottunk a vérzéstől. Szerencsére hiába, mert alig véreztem, sérülés semmi, pedig ránézésre jól megtermett picurt hoztam a világra! (Később a mérés 3600 grammot mutatott, feje 37 cm-es átmérőjű, magassága 54 cm.)

Később saját lábamon mentem zuhanyozni. Nem szédelegtem, no ez is újdonság erejével hatott!!

Azóta sem tudok betelni az élménnyel. Igen, hosszú volt, néhol küzdelmes, de éppen így kellett történnie. És páratlanul szerencsésnek érzem magunkat, hogy megélhettük e szülésnek minden percét, óráját, napját úgy, ahogy nekünk jó volt. Úgy hiszem, erre esélyünk sem lett volna egy kórházban, legyen az bármilyen alternatív szemléletű. A lánykám a saját tempójában születhetett közénk, bele egy szeretetteljesen vigyázó, elfogadó itthoni légkörbe, s ez olyan kezdése az itteni életének, amilyet csak kívánhattam neki.  Semmi hiányérzet nincs bennem,  sőt, sok seb gyógyul azóta is.

Kimondhatatlanul hálás vagyok kísérőimnek a törődésért, a türelemért, a szeretetért, az erőkért, amelyeket mozgósítottak bennem, körülöttem. Nélkülük nem ment volna.

Köszönöm a férjemnek, hogy nyugalmunk lehetett, ez nagyon fontos volt.
S köszönöm kisebbik lányunknak, hogy már most tanít.

Lili Rózánk születése így lett tökéletes, kerek egész.

Gólyahír!

Örömmel adom tudtotokra, hogy ma, pontban délben megérkezett közénk várva várt pici lánykánk, Lili Róza!
Hosszú utat jártunk be együtt, megszületése sem volt küzdelmektől mentes, sem rövid...  de megérte minden perce! S így végül itthon, háborítatlanul, hihetetlen gondoskodás, odafigyelés közepette bújt ki ez a tökéletes kisleányka. :)
A napvilágot a kádunkban látta meg kb. 54 centivel és 3600 grammal szép éretten, de ránézésre cseppet sem túlhordva. Először 10 percesen találta meg a cicit, amit azóta sem nagyon hajlandó igazából elengedni... hangját még nem hallottuk sokat, de amennyit mégis, az nagyon édes. :)
Tesói nagy szeretettel fogadták, különösen Nándor, aki vagy egy milliószor elmondta, hogy milyen szép pindurka baba.
Bővebbekkel majd később jövök, addig is pár kép... vajúdásról és utána :)

.

Agyigó, agyigó, farsang, farsang! :)

Holnap sor kerül ovis életünk első farsangjára! :)
Nándort úgy tűnik, megihlették a január hónapban minden nap át- és megélt három királyos játékok, s ennek nyomán "piros király" szeretett volna lenni. Kívánsága szerint készítettük hát el az ezüst koronát, a szintén ezüst, csillagos távcsövet, és hála kedves szomszédunknak, Annának, még piros palástunk is lett. :)
Hozok két képet az esti főpróbáról. Nagyon tetszik neki mindhárom kellék, remélem, jól sikerül a holnap!

Hajnal 2 éves

Ez a drága, imádnivaló lányka két éve hajnalban látta meg a napvilágot. S azóta beragyogja minden napunkat!
Mára igazi nagylány: beszél, énekel (mennyit! és hogy!), mászik, futkározik, ugrik, és eszik egész nap. :) Már szinte meg sem ölelgethetem tisztességesen, mert neki kérem dolga van, folyton szalad, intéz, tesz-vesz. A haját lófarokban hordja. ;)
Jókedve általában véve határtalan, nagyon nyitott a világra! Szereti a testvérét, az apját, engem, és egyébként még csomó embert.
Mi is szeretjük. :)))
Boldog szülinapot kívánunk Neked, drága kicsi-nagy lánykám!

Szülinapi képek :)

4 éves

Nándor szombaton töltötte a negyedik életévét.
Így utólag kívánok Neki itt is áldott, boldog szülinapot! :)))
Kapott sok ajándékot, még több ölelést, együtt barkácsltunk Neki koronát a jeles napra. :)
Nehéz elhinni, hogy már ekkora nagy kisfiunk van... aki ősztől óvodába megy, kétjegyű számokat olvas, döbbenetes kérdései vannak (tegnapelőtt: mi az a filozófia? :D), és persze egy négyéves összes akaratával rendelkezik.
Köszönjük, hogy vagy nekünk, Nándor! :)

Majdnem ovis :)

Remegő kezekkel gépelem be e sorokat, mert millió érzelem, gondolat és benyomás kering bennem annak kapcsán, hogy Nándor óvodás lesz. Bizony, a mi kicsinyke kópénk életének hamarosan lesz egy része, melynek már nem leszünk olyan magától értetődő módon részei, részesei... a fiunk lassan négy éves, és ősztől óvodába megy!
Nagy álmom látszik megvalósulni, mert felvételt nyert a Kispesti Waldorf Óvodába! Már jó ideje jártunk ide baba-mama foglalkozásra ("kisoviba") heti egyszer, és  Nándor megszokta, megszerette a helyet, a gyerekeket, a szokásokat, a Waldorf pedagógia egyes elemeit. Engem egyre erősebben húzott ide a szívem, hétről-hétre nehezebben tudtam elképzelni, hogy a fiunk máshová járjon, ha ide is lehet... igaz, hogy lehet-e, annak komoly feltételei voltak/vannak. Ezek közül azonban az egyik központi megoldódott, hiszen felvették!! :)))
A többi pedig hiszem, hogy szintén megoldódik, ha tényleg itt a helyünk. (És szerintem igen!)
Ma utolsó alkalommal voltunk a baba-mamán, ahol Nándort szépen elbúcsúztatták. Ma őt ünnepeltük, énekeltünk neki, és kapott búcsúajándékot is. Megható volt az egész!
Baba-mama után pedig kezdetét vette a "beszoktatás", azaz Nándor először vendégeskedett az ovis csoportok udvari játékán! (Meg kell jegyezzem, hogy ezt már nagyon várta!! Minden nap meg kellett számolnunk az ujjain, hogy mennyit kell még aludni, hogy együtt játszhasson az ovisokkal!)
Mivel kicsit fáradt volt (rossz éjszaka, korai kelés), döcögősen indult a dolog, inkább az óvó nénit nyaggatta, mint a gyerekeket. :D De aztán egy idő múlva megjelent az ő barátkozós természete; feloldódott, és vidáman hancúrozott együtt a többiekkel! Mikor elbúcsúztunk a végén az óvó néniktől, kicsit el is szomorodott, hogy nem maradhat még. Jól sikerült hát az első kinti játék! :)
Május végéig heti egyszer hasonlóan fog vendégeskedni. Utána meglátjuk, hogyan tovább; gondolom attól függ a "beszokás" üteme, hogy mennyire érzi majd otthon magát az új környezetben. Az biztos, hogy ő már nagyon szeretne ovis lenni, bemenni az óvodába, és ott is együtt játszani a többiekkel.
Azért aranyos volt nagyon, hogy miután hazaértünk, azt mondta, nem akar elbúcsúzni a kisovitól. Tovább szeretne járni oda is, nagyon megszerette Zsuzsát (ő tartja ezeket a foglalkozásokat). Megértem őt, de nem féltem, mert egyfelől többen a kisoviból vele együtt vendégeskednek már heti egyszer, tehát 1.: lesznek ismerősök, 2.: fél perc alatt ismerkedik egyébként is. :) Ma délelőtt is már több kisfiú úgy búcsúzott tőle, hogy a nevén szólította!

Nagyon boldog vagyok a tudattól, hogy ha minden igaz, Nándor olyan közegbe járhat majd nap, mint nap,  ahol igazi értékeket kap. Szerető (és nem nyesegető!) gondoskodást, igazi, személyének szóló odafigyelést; ahol temperamentumához passzoló tevékenységekkel ismerkedhet, meg hagyományokkal, átitatva mindez az antropozófia szellemiségével.

Száz szónak is egy a vége: örömmel, izgatottan várjuk a folytatást!

Húsvét Püspökladányban :)

Ez évben Püspökladányban töltöttük a Húsvétot. Unokabátyám, János családja látott minket vendégül (amit ez úton is köszönök ismét!).
Nagyon jól sikerült három nap volt! Rengeteg élményben, nagycsaládos hangulatban, finom ételekben, sok lazulásban lehetett részünk; a gyerekek fürödtek ebben, a felnőttek meg töltődtek. :)
Nem is emlékszem, mikor éltem meg utoljára ilyen teljességében a Húsvétot... volt ünnepre hangolódás, tojás írás méhviasszal (Nándor is írt!), locsolkodás (ez volt Nándor kedvence rögtön Janó hegedűje után).
Volt sok zene - köszönet érte Annának, Juditnak, Janónak!
Volt sok friss zöldség, főtt tojás és házi sonka - köszönet ezekért Jutkának!
Volt sok mélyülős beszélgetés, filmnézés - köszönet érte Jutkának és Jánosnak!

Remélem, hamarosan ismét találkozunk!


((Még locsolkodás előtt készült a kép, ez a tarisznya tele lett tojásokkal a végére!))


Ezeket hoztuk el Pestre, csak pár darab mutatóba. Az barna alapon arany színnel festettek a mi munkáink. :)

2012 március idusán...

Felvonultunk...




Ünnepi játszóterezés a Deák téren :)




Nándor fára mászott




Nyenyere-hallgatás a várban




Népzenés, vidám percek




Nándor hegedül:

Egy év :)

Hajnal tegnap töltötte be első életévét!
Ez alatt az egy év alatt minden nap ragyogást, vidámságot, hihetetlen mennyiségű szeretetet hozott az életünkbe, amiért nagyon hálás vagyok!
Mikor megszületett, egy pici angyal volt, annyira tiszta, ártatlan... mára azért látom, hogy Ő is nagy huncut lesz, és nagy öröm nézni, ahogy alakul a személyisége. :)

Kicsi lányom, minden nap tanítasz minket! Áldást jelentesz nekünk, köszönjük, hogy itt vagy velünk!
Nagyon boldog első születésnapot kívánunk Neked!!!

Harmadik

Ma egész nap, mikor az órára néztem, a három évvel ezelőtti június 23-án történtek jutottak eszembe. Őriszentpéterről hazafelé jövet, dél után kicsivel eszembe jutott az izgalom, amit éreztem, mikor Nándor elindulását a kifelé zúduló magzatvíz jelezte. Délutáni alvásunk után, úgy fél hatkor felidéztem a békés vízben vajúdást, ami életem egyik legszebb útja volt magamba. Este fél kilenckor arra gondoltam, milyen nehéz is volt a kibújása előtti utolsó óra... amikor már minden fájt, és nagyon vártam, hogy megszülessen. És végül bekövetkezett a csoda!
És e gondolatokkal együtt mindig csoda melegség öntötte el a szívemet, mikor ránéztem a cseperedő lurkómra! Annyira hihetetlen, hogy ekkora már... és életrevaló, jószívű, vidám, okos, ügyes, igazi komisz kópé. :))) Néha nem könnyű feladat a jó irányba kormányozni őt, de nap, mint nap tanulok. Köszönöm, hogy vagy nekünk, Nándor!
Nagyon boldog harmadik szülinapot kívánok, drága fiam!

Anyunak

Offolok a saját blogomban, tudniillik most nem a gyerkőkről lesz szó.
Hanem az Anyukámról, akinek ma születésnapja van! Neki szeretnék ezzel a szépséges szívmandalával minden lehetséges jót, örömöt és egészséget kívánni a hátralévő (remélem) legalább ennyi évére! :)))
Boldog szülinapot, drága Anyukám!

Kis karácsonyunk

Nincs erőm szöveges bejegyzést írni, azt hiszem, ez eddig is feltűnt már a szemfüles követőknek. :D
(Meg láthatjátok a jelen állapotom az egyetlen képen, amin e bejegyzésben szerepelek... khm, nem véletlenül nincs rólam több.)
Szóval jöjjenek ismét a képek. :)

Hajnal Virág születésének története

Leánykánk kibújásának története nem a születésének napján kezdődött. Már vagy egy héttel a nevezetes dátum előtt jelezte nap mint nap, hogy erőteljesen készülődik. Sok-sok jósló fájásom volt napközben és éjszakánként is, aminek köszönhetően minden nap azt gondoltam, hogy szülünk. S mivel éjjelente óránként ébredtem ilyen-olyan testi nyűgökre és ingerekre, a kipihentségi szintem sem volt az igazi a szüléshez közelítve.

A sok jelezgetés miatt rendszeres telefonkapcsolatot tartottam V. doktorral és a dúlánkkal, M-mel, akik azt javasolták, igyekezzek minél többet pihenni, aludni. Na, igen, jó lett volna.

November 17-én szerdán reggel CTG-n voltam a kórházban. A szülésznő megvizsgált, és 2 cm-nyi méhszáj nyitottságot észlelt. Azt mondta, bármikor elindulhat a lányka. De mivel szombaton már ugyanez volt a helyzet, én úgy mentem haza, hogy ebből ma úgysem lesz semmi, biztos napokig húzzuk még egyben.

Aztán délután 3 körül, mikor Nándort altattam, tört rám az első gyanús fájás. Igen, ez olyan más volt, mert volt eleje, csúcsa, lecsengése, emlékeztetett a szülési fájdalomra. Szerettem volna aludni egyet a fiammal, de mivel a fájás 20 perc múlva újra jött (jó erősen), már nem tudtam. És innentől így vajúdtam jó sokáig… Kb. 20 percenként jó erős fájások, köztük pihenés. 4 körül haza hívtam Tibort, mert már nyugtalanított, hogy nincs a környékünkön. Miután ő hazaért, Nándor megébredt. Örültem, hogy már csak magammal és Hajnallal kell foglalkozzak. Párom a kérésemre betette Sting tavaly karácsonyi albumát, én pedig mécseseket gyújtottam, és muskotályzsálya illóolajat párologtattam. Kis idő múlva a fiúk magamra hagytak, játszótérre mentek. Így egyedül vajúdgattam tovább a csodás, háborítatlan nyugalomban. Mivel továbbra is csak 20 percenként jöttek a kontrakciók, erősen gondolkodtam, hogy Nándorral mi legyen, itthon aludjon-e, vagy sem… Végül a V. doktorral való ismételt telefonbeszélgetés után arra jutottunk, hogy csak elindul ma a lányunk, adjuk meg magunknak az esélyt a nyugalomra. Így aztán este 9 után Tibor átvitte a fiunkat a felvigyázó családhoz. Míg egyedül voltam, kicsit mintha ritkultak volna a fájások, így nyeltem a homeós bogyókat, és ittam a málnalevél teát. Egy keveset ettem is, ekkor még ment. Aztán hazaért Tibor, és együtt folytattuk a dolgot. Ő írogatta egy papírra, hogy mikor fájok, én nem akartam ezzel frusztrálni magam.

Úgy éjfél körül forró fürdőt vettem muskotályzsályával, ami nagyon jól esett, a fájdalmat csillapította, és befelé fordított, de cserébe eléggé elpilledtem tőle. Így fél óra elteltével kijöttem, és a hintafotelben vajúdtam tovább betakarva. Szinte végig így maradtam, ülve és betakarózva, mert amúgy folyton rázott a hideg… Pedig a fájdalom sokkal elviselhetőbb volt állva, járva, ringatózva.

Úgy 1 után kb. 10 percekre sűrűsödtek a kontrakciók, de még mindig teljesen elviselhetők voltak. Mikor jöttek, lélegeztem, vagy mély torokhangokat adtam ki magamból. 2 után hívtuk fel a dúlánkat, hogy lassan jöhetne, mert ekkor már olyan 7-8 percenként jöttek a fájások. 3 körül érkezett meg. Szívhangot hallgatott, ami rendben volt, majd együtt ültünk le a kanapéra a sötét nappaliban. Én ekkor már úgy 5 percenként fájogattam, és közben nagyon erős hányingerem is volt, de mivel amúgy kedélyesen beszélgettem, mikor épp jól voltam, nem gyanítottuk, mi következik.

A fájások jellege amúgy érdekesen változott időközben. A 20 perceseknél kifejezettem a méhszájam fájt, 10 perceseknél inkább a combtövem, ezeknél az 5 perceseknél pedig megint az alhas, méhszáj. Az utolsó 5 perces kontrakció kevéssel 4 óra előtt jött. Ekkor kezdtünk volna készülődni a kórházba, hogy nehogy elkéssünk. Ehhez képest, mikor felálltam a kanapéról, az épp elmúló fájás átment rögtön a következőbe, ami az eddigiektől eltérően brutálisan fájt már, és hosszú percekig tartott. Olyan érzés volt, mintha a méhszájamat késsel hasítanák. Ezt követően rögtön éreztem az első tolási ingert. A többiek is látták rajtam, hogy gyanúsan „úgy maradtam”, és hallották, hogy megváltozott a hangom, így elkezdődött a kapkodás. A második tolófájás a szobában, a pelenkázó mellett ért, ahol el is folyt egy adag magzatvíz. Minden felgyorsult. Tibor hívta a mentőket, hogy szülő nőhöz kéne jönni. Erős fájások vannak-e? Ő válaszolja, hogy „igen”. Én kiabálom, hogy tolófájások. Dúlánk feszült, pontosan ettől a helyzettől tartott. Én ekkor meg voltam róla győződve, hogy a tolók közepette egy tapodtat nem tudok már innen moccanni. De Tibor kitartóan mondogatta, hogy siessünk, siessünk, és húzogatta fel rám a nadrágot. Ahogy voltam, mezítláb cipőt húztam, az egy szál trikómra kötött kardigánt, és ki a lakásból. M. letámogatott a ház elé, a kapuban jött a következő toló. M. mondja, hogy ne toljak. Én próbálok fájás közben előre totyorogni, mert amíg mozgok, könnyebb nem nyomni.

Kint a járdán is ide-oda mentem, miközben jöttek a fájások. A mentő nem érkezett túl gyorsan, noha velünk szemben van az állomás. Némi támogatással beszálltam, leültem, Tibor mellém. A mentős férfi kérte, hogy jelezzek, mikor jön a fájás. Nem volt rá szükség, az első után előre szólt, hogy tényleg sietni kéne.

6 perc alatt az Istvánba értünk, ez 3 fájásnyi idő volt. Tibor folyton mondogatta, hogy lélegezzem el, ne nyomjak. Könnyű azt mondani! Odaértünk a kórház kapujához. Ő lelkesen mondta, ott vagyunk, mindjárt engedhetem.

Odafönt az ügyeletes szülésznő fogadott minket, mondta, hogy irány a vizsgáló. Egy tolófájás jött, ő pedig gyorsan véleményt változtatott, menjünk a szülőszobára. Párom kérdi, szabad-e az alternatív, mondták, hogy nem, tumultus van. Nem baj, lényeg, hogy legyünk már bent!

A szobában „gyorsan” lekaptam magamról a ruhákat. Befutott a dúlánk is, aki kevésbé tudott tempózni, és parkolnia is kellet. A szülésznő megvizsgált (egyetlen alkalom a szülés alatt), koponyát tapintott. Vizsgálat közben távozott egy adag magzatvíz, s már Tibor is látta a fejecskét. Ügyeletes doki be, nyomhatunk. Igen ám, de fekszem. Nem esik jól. Kb. 3 tolófájás után sincs még kint a lányunk. Az orvosi csapat kezd türelmetlenné válni. Tibor és M. felvetik, hogy metszés helyett váltsunk inkább pozíciót. A doktor megengedő, „jó, egy fájás erejéig”. Tibor és M. térdre segít a szülőágyon, miközben egy másik, kevésbé kedves szülésznőtől ezeket hallom: „Le fog szakadni az ágy!”, „Ráül a babára!”. Na persze, nyilván ráülök! Mérges vagyok rá, miért kell ilyesmiket mondani most? Miután feltérdeltem, M. azt mondja, kapaszkodjak a vállába, Tibor pedig a másik oldalról támogat. A következő fájással pedig kicsusszan a lányunk feje, majd az egész teste!!! 4 óra 28 perc volt ekkor.

A gátam végig nagyon égetett, csípett, védelemre nem volt idő, de mikor ő végre kibújt, az hihetetlen érzés volt! Centiről centire éreztem a csusszanást, nagyon intenzíven. Teljesen más így szülni, mint fekve! A lábaim közt láttam meg először, nagyon picinek tűnt. Magzatmázas is volt, ellentétben a bátyjával. Rögtön mellre akartam tenni, a szülésznő aggódott, hogy óvatosan, rövid a zsinór. Lefeküdtem, Hajnal pedig rajtam pihegett, és néha sírdogált. Alig hittem el, hogy megcsináltuk. A zsinórt kb. 5 perc után vágta el Tibor. A lepényt sajnos kicsit siettették, nem hagyták magától megszületni. Ez fájt. A tisztogatás is, de a doktor szigorúan azt mondta, hogy kell. (Pedig a lepény ép volt.) Nem baj, nekem már csak a lányunk létezett. Felszíni repedésem lett, 7 öltéssel varrta össze az orvos. Az egyik szülésznő a hatásosabb méhösszehúzódás érdekében vénás oxitocint próbált beadni, de mivel félre szúrta, és utána már Hajnal lelkesen szopizott, ezt a beavatkozást végül megúsztam.

Ezután magunkra hagytak minket vagy 3 órára. Hajnalt a kérésünkre nem fürdették le, csak lemérték apja jelenlétében. Hallottam a folyosóról a hangját, szegény igencsak kieresztette. De amúgy szerencsére végig velünk volt, egészen addig, míg engem leküldtek a nőgyógyászatra, lányunkat pedig az újszülött részlegre vizsgálni. Mivel tumultus volt, én csak pár órával később követhettem őt az újszülöttes anyák közé, de addigra ő már rég velem volt megint, mert Tibor kiharcolta, hogy gyorsan visszaadják. A megőrzés egész idejét Hajnal a mellemen töltötte, órákig szorgosan dolgozott, majd elaludt.

Szülés után nagyon-nagyon fáradt voltam, folyton szédültem, kétszer el is ájultam. Valószínűleg az előző napok kipihenetlensége lehetett a bűnös ebben. De nagyon boldog vagyok, hogy ennek ellenére ilyen fantasztikusan sikerült lányunk világrajövetele! Ismét nagy köszönet illeti – a dúlánk mellett - Tibort, aki ezúttal is nagyon sokat segített az egész szülés alatt.

2 éves

Nándor tegnap este 9 óra 35 perckor betöltötte a 2. életévét.
Egész nap másra sem tudtam gondolni, csak a születése napjára... bármikor az órára néztem, arra gondoltam, két éve ugyanekkor hol is tartottunk... most folyt el a magzatvíz... most értünk a kórházba... ekkor meg már vajúdtam a vízben...
Születése perceiben éppen az ágyban altattam szopival, és másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mennyire hálás vagyok azért, amim van. Szerető párom, egészséges gyermeke(i)m, szép otthonom. Ahol többnyire béke és szeretet honol. És ebben a percben nem érdekelt semmilyen nyűg, semmilyen hétköznapi probléma.
Köszönöm a sok szépet és jót, és kívánom ennek a nagy legénynek, hogy minimum ennyiben legyen része az eljövendő években!

Buli volt!

E hétvégén nagy buli volt a kerületben, a Kispesti Retró!
Természetesen a sok fajta program minket is kicsábított a Templom térre, persze szigorúan csak délután 4 után, mert addig nagyjából meg lehetett pusztulni a hőségben.
Szombaton a buli központi helyéhez közeli játszón kezdtünk, majd megnézegettük a kirakodó vásárt, de Nándor kedvenc programja csak ezután jött: a szökőkúttal való igen közeli megismerkedésnél jobbat nem talált vagy egy órán keresztül!! :D Akkor is csak nagy nehezen bírtuk elrángatni, hogy száradjon kicsit, mert csurom víz volt az egész gyerek!!
Ezután felültünk a retró villamosra, megbámultuk a műjégpályát (no itt volt némi hiszti, lásd gyerkő is csúszkálni akart), majd irány a cukrászda! (Én, az elvek embere itt és most buktam le: igen, a fiunk már fagyit nyalogat, igaz csak mértékkel, ez van, no.)
Persze egyik koncert követte a másikat, volt Beatles-tribut zenekar (annnyira aranyosan nyomták!! :D ), énekelt Charlie (nekem színtiszta nosztalgia), később a távoli játszótéren még Abba számok is megütötték a fülünket!
Engem mondjuk hazaszólított a feszülő hasam és egyéb sürgős dolgaim, de Nándor és párom vagy fél 10-ig a játszón maradtak!
Ma, azaz vasárnap a nagynéni, Era és Tibor anyukája is csatlakozott a bulizáshoz. Így négyen indultak el tőlünk, mert nekem muszáj volt kicsit pihenni a fájdogáló pocak miatt.
Nándor persze extra kényeztetést kapott az elmondottak alapján; amit nem vett meg neki az apja (színes pattogatott kukorica), azt megkapta Erától. Mivel tőlünk nem kapott a cukiban egész gombóc fagyit, hát meglepte vele egy újdonsült idős csodálója. :D
Természetesen ma is duracell üzemmódban pörögte végig az estét, el sem akart jönni még fél 10-kor sem a térről. Hazajöttek, majd kicsit visszamentünk megnézni a tűzijátékot. Meg kellett állapítsuk, hogy ez továbbra sem tetszik gyermekünknek, pár durranás után pityeregve követelte a hazajövetelt! (Egyébként teljesen megértem, tényleg hangos volt a dolog.)
Kicsit még üldögéltünk a házunkhoz közeli téren egy padon, beszélgettünk a tűzijátékról (Nándor: "Ott fönt, égen, tűzijáték! Durrogtattak!"), nézegettük a csillagokat, embereket a kellemes melegben. Talán tovább is maradunk, ha nem esznek meg minket a szúnyogok...
Így ért véget a városünnep számunkra, idén is élveztük. :)
(Milyen meglepő, hogy sem tegnap, sem ma nem volt hosszas altatási procedúra, khm. :D )