Változások

Mostanában bizony van belőlük pár, én meg csak kapkodom a fejem, jajjajjjj, erre bizony nem készítik fel az embert kismamaként. :)
Komolyra fordítva a szót, újabban Nándi leszokóban van a délelőtti alvásáról, ami nem egyszerű dolog... egyrészről így már dél körül nagyon fáradt és elalszik, másrészről meg ennek köszönhetően azért be-becsúszik még egy későbbi, délutáni alvás, ha nem sikerül estig kibírni. Átállunk szép lassan a napi egy alvásra, úgy tűnik, csak ez azért nem megy egyik napról a másikra. (No de hogy ide is eljutottunk, ejjj!)
Aztán a hordozás... itthon egyre kevesebbet lóg már rajtam a kislegény. Eddigi napi két alvását a hátamon töltötte kendőben, így míg ő horpasztott, én tudtam tevékenykedni; mosogatni, főzni, stb. De például az utóbbi két napon nem így történt, mert a sok szabadban való játékba úgy belefáradt a drága, hogy itthon egyszerűen ráájult a cicire. (Aminek megvolt az az előnye, hogy ezzel engem is pihenésre késztetett ;).)
Persze ha megyünk valahová, a hátamon viszem, és adott esetben alszik 10 perceket, például a metrón, de az alap tendenciában látok változást. Itthon egyre kevesebbet igényli már a hordozást... persze van olyan nap, amikor nagyon bújós, és olyankor többet van rajtam, de általában már inkább tiltakozik, ha felvenném, mikor ő még mászkálni, játszani szeretne. Igény szerinti hordozás, no igen... ez a kifejezés új értelmet nyert mostanában. (És be kell valljam, nekem ez nem könnyű... elfogadni, hogy egyre önállóbb ez a kis lény, belátni, hogy a gondoskodás más formái kerülnek előtérbe lassanként. Imádok hordozni, no. :D )
Aztán változás még, hogy elérkezett a játszóterezés korszaka az életünkben. Eddig féltem ilyen helyekre vinni Nándit, mert bár minden terepen leraktuk őt, és hagytuk szabadon mászni, a homoktól tartottunk kicsit. Talán nem csoda ez egy olyan gyerkőnél, aki mindent szeret megkóstolni. ;)
No szóval a hétvégén több alkalommal is kint volt Nándor a közeli játszón, és azt kell mondjam, nem eszi a homokot, ellenben nagyon tetszenek neki a különféle játékok (hinta, csúszda legfőképp), a gyerektársaság (és a kapcsolódó tárgyak ;) ), az új terep. Párom kinevetett, mikor ezt említettem neki, de számomra az is egy újabb mini-dráma, hogy az én egykor törékeny, pici babám már a játszótéren ront-bont. Hja, szalad az idő, én meg rohannék utána. :D
Azért van, ami változatlan, hála az égnek. :) Ilyen az, hogy továbbra is egy folyamatosan jókedvű, aktív, barátságos, nyitott, és okos gyerkő cseperedik köztünk, aki napról napra gazdagítja az életünket.

BKV-n szabadon :)

Egyik budai hegyes kirándulásunkból hazafelé tartva nem volt kedvünk Nándit kendőbe kötni, így Apa karjában utazott végig a kislegény. És nagyon élvezte!! Szabadon álldogálhatott mellettünk, beleköthetett az utastársakba, kedvére kópézhatott. :)

A város, ahol élünk

Ma a Múzeum körúton sétáltunk Nándorral. Azaz pontosítok; a körúton haladtunk sétálva célunk felé. Amúgy, csak a séta kedvéért biztos, hogy nem vettem volna arra felé az irányt, mert a híres-neves körúton semmi olyasféle élményben nem volt részünk, ami egy nyugis, délelőtti kiruccanásnak részét képzi. Mivel is találkoztunk? Nézzük csak...
Először is zajjal. Aztán szmoggal. Meg nemtörődöm rohanással. És még sorolhatnám... az utat bizony ellepték az autók, melyeknek köszönhetően mást sem lehetett hallani, csak a forgalom dübörgését, robbanómotor hangját, dudálást. És iszonyatos büdös is volt; ilyen füstben rossz érzés töltött el szinte minden egyes levegővételkor. (És ezt szívja a fiam is...összeszorul a szívem a gondolattól, na.)
Azt persze leírnom is fölösleges, hogy a zebrán átkelve hány szempár által küldött siettető tekintet össztüzében kellett átkelnünk, volt, aki hangot is adott türelmetlenségének.
Ez lenne a város, ahol élünk? Egy gigantikus játszótér autósoknak??? Ahol ha 4-nél kevesebb kereked van, már nincs is helyed a közlekedésben? Talán bennem van a hiba, de én másképp képzelem a dolgot.
Él a fejemben egy utópia országunk fővárosáról. Megpróbálom felvázolni.
Ez a másik Budapest egy lassabb, békésebb, barátságosabb, sokkal zöldebb, élhető és élettel telített város. Melynek szívében a tömegközlekedés járművein kívül nincs helye motoros közlekedésnek. Helyette végre birtokba vehetik az utakat a bringások, rollerosok, görkorisok, és persze a gyalogosok. És mivel nekik nincs szükségük hat sávra, a szabadon maradt területet át lehet alakítani, például parkosíthatnák őket, vagy kis tereket lehetne képezni belőlük. Olyan tereket, melyeken az emberek megpihenhetnek, találkozhatnak, teázhatnak, társaloghatnak. A zaj sokkal kevésbé zavaró ebben a városban. Zsibongásnak nevezném inkább, aminek összetevői az emberek beszélgetése, gyerekek kiáltozása, utcazenészek dala, és még némi madárcsicsergés talán.
Szmog nincs, mert amitől lehetne, az kint maradt a város határában. A városban élők és dolgozók ugyanis belátták, hogy egy házakkal körbeépített autópálya nem valami praktikus dolog. És miért is kéne autóba ülniük, ha egyszer gyorsan, hatásosan el lehet jutni mindenhová tömegközlekedéssel, biciklivel?
Apropó, ebben a városban nem számítunk felelőtlen szülőknek azért, mert hátunkon a gyermekünkkel bringázunk. Itt sokkal inkább számít az felelőtlennek, aki tudatában van a környezetszennyezés hatásainak, és ennek ellenére ragaszkodik a tonnás fém kaszni által nyújtott kényelem illúziójához.
E városban sok-sok zöld terület van. Parkok, játszóterek, melyeken az emberek szívesen töltik a szabadidejüket. Olyan szívesen, hogy a bevásárlóközpontokba tényleg csak vásárolni járnak.
És ha épp rossz az idő, akkor koncertekre, moziba, színházba járnak, mert ezekből is nagyon sok van álmaim Budapestjén.
És az emberek sokkal felszabadultabbak, vidámabbak, optimistábbak. Figyelnek egymásra. Mindennapjaikra nem a létért, a megélhetésért való küzdelem nyomja rá a bélyegét, hanem az élet szépségei fölött érzett öröm. Észreveszik a kötülöttük lévő tömérdek jót, és mernek boldogok lenni. Persze szomorúak is néha, meg fáradtak, de nem megfáradtak.
Ilyen képek villannak fel bennem, ha arra gondolok, milyen helyen szeretném, hogy felnőjenek a gyermekeim.