Coming out :)

Nézzétek csak, van egy új kis könyvjelzőm jobbra lent. ;)

Búcsúcsúzom a szoptatástól...

... immár másodjára. De ezúttal másképp - szépen, lassan, harmonikusan.
Leírom hát, hogyan alakult szoptatásunk története Hajnallal.
Kezdetben, az első pár hónapban úgy tűnt, ő nem lesz olyan cicifüggő, mint a bátyja. Persze szeretett rajta lógni, de nem állandó jelleggel, napi kismilliószor. Már-már elbíztam magam, aztán nem jött be a dolog, tudniillik, erőteljes ragaszkodást épített ki ő is a melleim irányába. :D Így aztán igény szerint (értsd: minden nyikkra) szoptattam egészen másfél éves koráig, azaz olyan nyár közepéig.
Akkor kezdett nekem sok lenni a dolog.
Kemény menet volt átírni a betáplált belső programot, miszerint "jó-anya-három-évig-szoptat-minimum" (ezt persze csak és kizárólag magamra értettem mindig is!!). Rá kellett jöjjek, hogy bármennyire szeretném, nem én leszek ez az anya, mert nekem a nagyjából két év az, ami harmonikus és boldog tud lenni, ennyit tudok adni tiszta szívvel.
Szóval nyár közepén elkezdtem a kisasszonyt leállítani a napi 73582164 szopiról, és megpróbáltam tartani a minimum két órás közöket.
Először nagyon rosszul viselte, óriási könnyhullatások közepette követelte a jussát. Aztán pár hét után beálltunk a három órákra, majd szépen lassan a napi kb. hat alkalomra. (Éjjel nem korlátoztam.) Ősszel, mivel bekopogott hozzánk harmadik gyermekünk, és várandósan nem igazán szeretek már szoptatni, további ritkításba kezdtem: már csak elalváskor és ébredéskor kapta a cicit.
És ez egész addig ment, amíg egy fogzási etap után elegem nem lett a végenincs éjszakai cicitépázásból. Akkor összeállt bennem a kép: nem szerettem volna, hogy úgy, mint annak idején Nándornál beteljen a pohár, és egyik napról a másikra, elvágólag napi párról nullára redukáljam a cicizést. Úgy éreztem, most már inkább a bennem lakó új életkének van nagyobb szüksége a testemre, az energiáimra, s le kéne álljunk. Csak ugye első trimeszteres fáradsággal, álmossággal küzdve rettegtem az előre látható virrasztós-ringatós éjjelektől, hisz minden perc alvásra szükségem volt... tudtam, hogy itt a történetünk vége, de nem láttam, hogyan tudnánk úgy befejezni, hogy az mindenkinek jó legyen.
És akkor valahonnan megérkezett a megoldás. :) Egyszerűen olyan három hete elkezdtem azt, hogy nem hagytam már a cicin bealudni - kapott valamennyit, pár percnyit, majd énekléssel-meséléssel próbáltam tovább altatni. Nem mondom, hogy teljesen simán ment, voltak próbálkozásai, kicsit erőlködött, hogy többet akar. De szépen lassan hozzászokott az új rendszerhez, és egyre gördülékenyebben ment az altatás. Tiszta szerencse, hogy ennyire odavan az éneklésért, mert a dalok segítségével egész gyorsan le tudom nyugtatni, és alvás közeli állapotba tudom hozni. :) Ja, és kapott egy aranyos alvós marokmanót, kedves Nati barátnőm keze munkáját, ami igazán jó kis morzsolgatnivaló lett.
Szóval lassan egyre szebben mentek az altatások, már csak pár másodpercig kapott cicit a dalolás előtt, és az éjszakai nyűgösködések, felsírások is ritkultak. Első átaludt éjszakáinkon is túl vagyunk már.
És ma este volt az első olyan elalvás, amikor nem kért szopit.
Vizsgálom magamban, milyen érzés ez... és azt találom, hogy teljesen kerek. :) Lassan, fokozatosan búcsúzunk a szoptatástól, nem voltak hosszú, átsírt éjszakák, egyszerűen sokkal gördülékenyebb és természetesebb most így, mint Nándornál volt. Persze másik gyerek. Meg én is más lettem. Bárcsak a drága kópé nagyfiammal is ilyen kerek lett volna...
Mindenesetre nagyon örülök, és hálás vagyok, hogy ezúttal így alakult. :)

Hajnal szülinapi fotói

Hajnal 2 éves

Ez a drága, imádnivaló lányka két éve hajnalban látta meg a napvilágot. S azóta beragyogja minden napunkat!
Mára igazi nagylány: beszél, énekel (mennyit! és hogy!), mászik, futkározik, ugrik, és eszik egész nap. :) Már szinte meg sem ölelgethetem tisztességesen, mert neki kérem dolga van, folyton szalad, intéz, tesz-vesz. A haját lófarokban hordja. ;)
Jókedve általában véve határtalan, nagyon nyitott a világra! Szereti a testvérét, az apját, engem, és egyébként még csomó embert.
Mi is szeretjük. :)))
Boldog szülinapot kívánunk Neked, drága kicsi-nagy lánykám!

Nemes gondolatmenet

Egyik este vacsorát készítettem magamnak, Nándor körülöttem sertepertélt. Épp egy kicsit öregebb sajtról vágtam le egy kisebb penészes darabot, hogy kidobjam. Természetesen rögtön kifigyelte, és kérdezte, hogy miért.

Mondtam neki, hogy azért, mert már elkezdett penészedni, és ez a penész mérgező, ezért nem jó megenni. Hozzátettem, hogy ami pl. a Camembert sajton van az is penész, de azt azért lehet megenni, mert az nemes penész. De ez nem olyan.

Erre a következő kérdést kaptam:

- Hanem ez igenes penész?

Hát, majdnem eldobtam mindent a nevetéstől. :)

Bátor Nándor

Sokszor vagyunk mérgesek Nándorra a hihetetlen keményfejűsége miatt, hogy csak azért is, már megint mi hajmeresztőt produkál? Mikor mondtuk, hogy nem kéne?!! Miért ugrál a csúszda tetejéről? Meg úgy általában mindenhonnan? Tényleg égnek áll a hajam időnként attól, hogy mennyire nem fél dolgoktól.

Ma délután viszont nagyon-nagyon büszke voltam rá. :) Mert határtalan bátorságát az első komolyabb fogorvosi kezelése alatt is megmutatta. Sajnos tömni kellett az egyik zápfogát, és ez nem az utolsó... már vagy négyszer voltunk nála Nándorral, és Huba úgy tűnik, rászolgál jó hírére. Bárcsak ilyen fogorvosom lett volna gyerekként! Akkor talán nem rettegnék most így ettől...
Szóval az eddigi látogatások alkalmával mindig csiszolgatta-tisztogatta a problémásabb helyeket, semmi durvább beavatkozás nem történt. És közben mindig mindent magyarázott, mutatott, és Nándort egyszer sem érintette rosszul, amit csinált vele.
Engem igazából meglepett a mai, nem számítottam erre (talán jobb is), és izzadó tenyérrel izgultam végig Nándor mellett azt a kb. öt percet, amíg Huba tisztogatta, s tömte a fogát. Fogta a nyálcsövet, fiunk kezébe adta, hogy erre figyeljen, jó alaposan elmagyarázta, mivel mit csinál, sőt, több esetben hagyta is, hogy Nándor kipróbálja az adott eszközt. :) (No ez persze naaaagyon tetszett neki!!) És Nándor az egész idő alatt hősiesen tátotta a száját, meg sem moccant, egyszer sem jelzett, hogy álljanak le. Teljesen együttműködött mindenben, szerintem felnőtteket megszégyenítő komolysággal.
Esküszöm, én jobban izgultam, mint ő. :DDD
Olyan boldog vagyok, hogy ő ezek után sem retteg a fogorvoslástól! Én nem mondtam neki (és nem is fogom), hogy az a két tömés, amit eddigi életemben elkövettek rajtam, mennyire fájt, nem akarom elültetni a fejében, hogy ez a dolog borzasztó is lehet.
És hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen orvoshoz járhatunk vele, ha már egyszer szükség van rá.

Mi fáj?

Minap délelőtt a konyhában tevékenykedtem, háttal Hajnalnak, aki egy könyvet lapozgatott. Egyszer csak keserű, fájdalmas zokogást hallok, rohanok rögtön.
Kérdem, megütötted magad a könyvvel?
Zokogva válaszol:
- Iiiigen!
- Nagyon fáj?
- Iiiiigen!
- S mi fáj?
(Elgondolkodik egy pillanatra:)
- Aaaa... Hajnaj!

:D